A Baromfi-Coop Kft. 23 milliárd forintot vont be zöld célokhoz kapcsolódó beruházások finanszírozására a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjában (NKP) végrehajtott tranzakciójával 
– tájékoztatott  a társaság.

Kiemelték: a 10 éves futamidejű kötvényekre 46,1 milliárd forintnyi befektetői ajánlat érkezett; az aukción kialakult
átlaghozam 2,7331 százalék lett.

A zöld kötvényhez kapcsolódó beruházások megvalósítását a 2021-2023 közötti időszakra tervezi a vállalat. A fejlesztések nyomán jelentős megtakarítást érnek majd el a víz- és energiafelhasználásban, csökkentik a hulladékmennyiséget, és visszafogják az ammóniakibocsátását is – ismertették.

Bárány Péter, a Baromfi Coop Kft. tulajdonos ügyvezetője a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a menedzsment kiemelt küldetése a fenntartható baromfihús-termelés megvalósítása, a felhasznált természeti erőforrások maximális védelme. A cégcsoport valamennyi jövőbeli beruházása kapcsán szigorú környezetvédelmi célok teljesítését irányozza elő -ismertette a távirati iroda

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a zöldkötvény-kibocsátás két éven belül már a második jelentős
kötvénytranzakciója volt a Baromfi-Coopnak. A vállalat szintén az NKP-ban, 2019 novemberében 30 milliárd forintos forrást vont be, amelyet részben akvizíciókra, részben új beruházásokra, részben pedig korábbi hitelek kiváltására fordítottak.

A Baromfi-Coop a Bárány család 100 százalékos tulajdonában lévő Master Good cégcsoport baromfitenyésztéssel foglalkozó vállalata. A Master Good csoport a közlemény szerint jelenleg Magyarország csirkehús-előállításának mintegy 40 százalékát biztosítja. A cégcsoport konszolidált árbevételének zöme belföldi és európai uniós értékesítésből származik, de kiemelkedő a Nagy-Britanniába és Kanadába irányuló export is.

A nyilvános cégadatok szerint a Baromfi-Coop Kft. értékesítésének nettó árbevétele 2020-ban 110 milliárd forint volt,
egy évvel korábban pedig 92,9 milliárd forint. Az adózott eredmény tavaly meghaladta az 5,6 milliárd, tavalyelőtt a 6,7 milliárd forintot.