Más ajánlattevőkkel együtt összesen 520 milliárd forint keretösszegű állami közbeszerzésekben vehet részt a Delta Systems Kft. – adta hírül a tulajdonos a Delta Technologies Nyrt.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett tájékoztatás szerint a cég egy 180 milliárd forint, és egy 340 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett informatikai fejlesztés kiírását nyerte meg további négy, tőle független konzorciummal együtt. A Delta Systems Kft. több ajánlattevő konzorciumi vezetőjeként pályázott a Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) pályázatára.

A megállapodások nem jelentenek automatikusan megrendeléseket, a DKÜ által kiszolgált intézmények felmerülő igényeik alapján versenyeztetik újra a beszerzéseket. Mindkét keretmegállapodás a hatályba lépéstől számítva 60 hónapra, de legfeljebb a fenti szállítási keretösszeg kimerüléséig jön létre – olvasható a közleményben. A Delta Technologies Nyrt. a Delta Systems Kft. 100 százalékos tulajdonosaként, és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kibocsátójaként számolt be a közbeszerzésről. A társaság standard kategóriás részvényei 67,8 forinton zártak szerdán, árfolyamuk egy éven belül 54 és 94 forint között mozgott.