2024 március 29

Kartonpack részvényt vásárolt fel az állami vállalat

A tájékoztatás szerint az ajánlattevő valamennyi érvényesen felajánlott részvényt elfogadta, átvette, a részvény adásvételi szerződések létrejöttek, így a kötelező nyilvános vételi ajánlattétel eredményesnek minősül. Az MNV közvetlen befolyása a cégben 91,41 százalékról 91,46 százalékra emelkedett. A Magyar Állam képviseletében eljáró MNV végleges nyilvános vételi ajánlatát október 20-án tette meg a Kartonpack Nyrt. részvényeire 2534,82 forinton. A cégben akkor az MNV-n kívül a Deutsche Balaton AG 7,88 százalékos részesedéssel rendelkezett, 0,71 százalék volt a közkézhányad.

Az igazgatóság véleménye szerint az ajánlat, amelyet december 9-ig fogadhatnak el az érintettek nem gyakorol hatást a cég működésére, munkavállalóira, egyben az ajánlat elfogadását javasolta a részvénytulajdonosoknak. Azt is közölték, hogy a végleges ajánlatot a cég 89 munkavállalója közül 12-en támogatták, a többiek nem nyilvánítottak véleményt. A cég legutóbb közzétett éves jelentése szerint a 2020 végén mintegy 1,280 milliárd forint saját tőkével rendelkező társaság árbevétele 2020-ban 2,562 milliárd forint volt szemben az egy évvel korábbi 2,498 milliárd forinttal. Mindkét évben veszteséget könyveltek el, 2020-ban 118 millió forintot, 2019-ben 275 milliót. A társaság fő tevékenysége keretében különféle kartondobozokat gyárt. A cég vezetését a kormány 2020. áprilisi döntése alapján kormánybiztos vette át.

A részvényeinek kereskedését a BÉT standard kategóriájában a Magyar Nemzeti Bank tavaly májusban felfüggesztette, mert nem tett közzé határidőben érvényes éves beszámolót, azóta nem kereskedtek a papírral. Utolsó ára 16 800 forint volt.