2024 április 16

Szépen teljesített AKKO Invest

A jelentés szerint a cég teljes átfogó eredménye 11 százalékkal 360 millió forintra emelkedett, az egy részvényre jutó eredménye 11,2 forintra nőtt a tavalyi 9,7 forint után. A társaság a jelentésében rámutatott: a vállalat legnagyobb érdekeltsége, a NEO Property Services Zrt. jelentősen hozzájárult az eredményekhez. A bizonytalan gazdasági környezet – háború, infláció, munkaerőpiaci helyzet – továbbra sem befolyásolta negatívan a cég működését – írták. A NEO árbevétele 11,2 milliárd forint volt az első fél évben, szemben az egy évvel korábbi 11,05 milliárddal. (A NEO számaiból 2021-ben nem a teljes év, hanem csak a február 28-i utáni időszak jelenik meg az AKKO-nál). Az AKKO Invest az év hátralévő részében továbbra is a pozitív trend folytatódására számít, várakozásuk szerint a NEO a második negyedévben is „húzóerővel bír” majd. A NEO ingatlanüzemeltetéssel és szolgáltatással foglalkozik, tavaly februárban került az AKKO tulajdonába. A cég több mint 250 ügyfélt szolgál ki, az év utolsó negyedévében kiemelkedően sok megrendelést vár – ismertette a távirati iroda.

Az AKKO Invest részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik, részvényei szerdán 302 forinton zártak, az elmúlt egy évben legmagasabb értékük 438 forint, legalacsonyabb 260,5 forint volt.