A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. részvényenként 18 forint, összesen 1,7 milliárd forint osztalékot fizet az adózott eredmény és részben az eredménytartalék terhére – közölte a vállalat a közgyűlésén született döntést a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

A közgyűlés elfogadta a társaság tavalyi egyedi üzleti jelentését, amely szerint az adózott eredmény 1,16 milliárd forintot tett ki, a mérlegfőösszege 123,1 milliárd forint, a teljes átfogó jövedelem mínusz 1,0 milliárd forint volt. A konszolidált jelentés szerint a csoport adózott eredménye 1,68 milliárd forintot, a teljes átfogó jövedelem mínusz 693 millió forintot tett ki. A cég igazgatósága felhatalmazást nyert a közgyűléstől a társaság által kibocsátott, harminchárom forint névértékű törzsrészvények megszerzésére legfeljebb az alaptőke 5 százalékának erejéig. A saját részvény megszerzésére ingyenesen és visszterhesen is sor kerülhet. Visszterhes részvényszerzés során az alkalmazott ellenérték legmagasabb és legalacsonyabb összegét a társaság a napi tőzsdei árfolyam plusz-mínusz 20 százalékában határozta meg.

A CIG Pannónia 2021-ben egy főként életbiztosítási termékportfólióval rendelkező niche biztosítóból átalakult egy teljes termékpalettával rendelkező kompozit biztosítóvá – olvasható a közgyűlésen elfogadott beszámolóban. A vállalat 2026-ra a magyar piacon jelenlévő regionális közepes és hazai nagy biztosítók szintjére szeretne lépni; magas szolgáltatási színvonalat képviselő, fókuszált termékportfólióval rendelkező kompozit biztosítóként tervezi pozícionálni magát a piacon a jövőben – hangsúlyozták. A CIG Pannónia Életbiztosító a magyar biztosítók közül egyedüliként a BÉT-en is jelen van; 100 százalékos leányvállalata a CIG Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT). A cég részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papírok legutóbb 325 forinton zártak, az elmúlt egy évben a legalacsonyabb árfolyamuk 282 forint, a legmagasabb 425 forint volt – ismertette a távirati iroda.