2024 április 20

Korszerűsítése az észak-dunántúli áramhálózatot az E.ON

Zalaszentgróton a most is üzemelő transzformátorállomás fejlesztése, Kisbéren pedig egy új alállomás építési munkálatai kezdődhetnek el az idén. Székesfehérvár déli alállomásának bővítése februárban már befejeződött. Répcelakon, Szombathelyen, Veszprémvarsányban, Várpalotán, Zircen és Lepsényben az új, vagy megújult alállomásokat 2024-ben, illetve 2025-ben adják majd át. Csorna, Répcelak és Csepreg között 49 kilométeren, továbbá a Bakonyon keresztül 63 kilométer hosszan új távvezeték épül, továbbá több mint 6 ezer távműködtetésű kapcsolóberendezést és zárlatjelzőt is telepítenek a program keretében. A közlemény szerint a fejlesztések javítják a hálózat ellenőrizhetőségét, így a hibákat gyorsabban el lehet majd hárítani.

A program eredményei közül kiemelték az új energiatermelők csatlakozását, hiszen a napelemes rendszerek bekapcsolódása ma már az elektromos hálózatok egyik legnagyobb kihívása. Az okos eszközöket alkalmazó hálózatépítés, az intelligens mérés, a fogyasztók részvétele hatékonyabb működést, rugalmas hálózati integrációt, biztonságosabb ellátást eredményez – tették hozzá. Az Észak-Dunántúl áramhálózata a nyugat-szlovákiaival együtt a 2020-ban kezdődött Danube InGrid projektben több mint 100 milliárd forintból újul meg 2025-re. A csaknem 50 milliárd forint belföldi beruházáshoz 17 milliárd forint érkezhet az EU Hálózatfinanszírozási Eszközéből ( Connecting Europe Facility, CEF), a szlovákiai munkálatokhoz további 19 milliárd forintnyi támogatással járulnak hozzá. A határon átnyúló együttműködésben magyar részről az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., valamint a Mavir (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.) vesz részt – ismertette a távirati iroda.