2024 április 18

Kifejezetten derülátó a Richter-vezér

Hozzátette: a kiemelt termékekkel kapcsolatos várakozásuk sem változott az előző negyedévhez képest. A gyógyszergyártás bevételeinek növekedése alulról súrolhatja az 5 százalékot idén, a nagy- és kiskereskedelem árbevétele ezt meghaladóan nőhet a várakozásaik szerint.

Kiemelte: rekordot jelent a második negyedéves árbevétel, amely 13,6 százalékkal nőtt, és 155,9 milliárd forint lett. A vezérigazgató beszélt arról is: nem feltételezik avárakozásaikban, hogy a járvány újabb hulláma bekövetkezik. Hozzátette, hogy a Richter szervezett oltási kampányokat, amit folytatni tervez, a cégen belül az átoltottság 80 százalék feletti Magyarországon. A vezérigazgató mindenkit arra buzdított, hogy aki nem tette meg, oltassa be magát – ismertette a távirati iroda.

Az első fél évben közel 300 milliárd forint árbevételt ért el a vállalat, 6,5 százalékos növekedéssel. A gyógyszergyártási szegmens a konszolidált árbevétel több mint 80 százalékát teszi ki. Számos lépést tettek a magas hozzáadott értékű portfólió elérése érdekében, a kiemelt termékek döntő többségének árbevétele emelkedett.

Orbán Gábor az első fél év kiemelt eredményei között említette, hogy az Európai Bizottság elfogadta a Drovelis, egy új, kombinált fogamzásgátló törzskönyvezési kérelmét, ami minden uniós tagállamra érvényes. Júliusban a Ryeqo új, méhmióma elleni készítmény törzskönyvezési kérelmét is elfogadták, így az is minden uniós tagállamban forgalmazható.

Felidézte azt is: június végén a Richter eladta a moldáviai nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet bonyolító érdekeltségét.

Az idén 120 éves cég végrehajtotta az első sikeres kötvénykibocsátását is, ennek során 70,2 milliárd forint értékben
vontak be forrást a tőkepiacon – mondta. A kibocsátás a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramjában (Nkp) valósult meg.

Az árbevételre kedvezően hatott az amerikai piacon a Vraylar értékesítéséhez kapcsolódó bevétel jelentős növekedése, a nyugat-európai piacon a Bemfola és a Terrosa növekvő árbevétele. Az orális fogamzásgátlók forgalma emelkedett Latin-Amerikában is – fejtette ki a vezérigazgató. Kedvezőtlennek nevezte ugyanakkor, hogy Kelet-Európában a szezonális termékekből alacsony forgalmat értek el, és az orosz gyártók értékesítése emelkedett volumenben a
külföldi gyógyszercégek – közöttük a Richter – rovására.

Kémiai kutatás épülete

Azt is elmondta, hogy a kutatás-fejlesztési (k+f) költségek arányaiban és tömegében is emelkedtek, az árbevételhez viszonyított arányuk 10,6 százalék.

Kitért arra, hogy az építőipari nyersanyagok árának emelkedését a saját üzletmenetükben is tapasztalták, fejleszteni kellett a beszállítói kapcsolatokat is a járvány hatására.

A Richter Gedeon Nyrt. árbevétele és nyeresége a második negyedévben felülmúlta az elemzői várakozásokat: a gyógyszeripari vállalat konszolidáltan 28,6 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 11,1 százalékkal kisebb az előző év azonos időszakinál, árbevétele pedig 13,6 százalékos emelkedéssel 155,9 milliárd forint lett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közölt gyorsjelentés szerint.

A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6280 forint volt. Kedden délelőtt 0,84 százalékkal 8415 forintra nőtt az árfolyama.