2024 március 29

Kedveznek a körülmények a Pannergy-nek – ez látszik a nyereségen is

Az idei hőmennyiség-értékesítési célt a beszámoló szerint teljesíthetőnek látják, és bíznak benne, hogy a terveknek megfelelően éves szinten elérhetik a 3,25 és 3,35 milliárd forint közötti EBITDA-t is (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény). Az árbevételen belül az első fél évben 3,093 milliárd forint származott hőértékesítésből, 5 százalékkal több az előző év azonos időszakához képest. A konszolidált hőértékesítés csaknem a tavalyival azonos, 952 terrajoule (TJ) volt. A miskolci geotermikus rendszer 11 százalékkal kevesebbet értékesített, a győri viszont 3 százalékkal többet, a szentlőrinci pedig csaknem ugyanannyit.

A társaság szerint megkérdőjelezhetetlenné teszi a geotermikus energiatermelést, hogy az energiapiaci körülmények világszintű változásai miatt nőnek az árak, gyengül az ellátásbiztonság, előtérbe kerülnek a környezetvédelmi szempontok. Bár a klímaváltozás a hőmérséklet emelkedését okozza, a Pannergy mégsem számít a kereslet visszaesésére. Indoklásuk szerint a távhőrendszerek energiaigénye lényegesen meghaladja a biztosítható geotermikus energiát, amely a szénhidrogénárak emelkedése miatt egyre keresettebb. Kockázatot látnak ugyanakkor a működésükhöz szükséges áram drágulásában, és a beruházásokhoz nélkülözhetetlen hitelkamatok emelkedésében. A főtevékenységként geotermikus energiát termelő Pannergy Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Részvényei csütörtökön 1125 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 830 és 1175 forint között változott – közölte a távirati iroda.