2024 április 20

Jelentősen túlteljesített az Alteo

A vállalatcsoport konszolidált kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) az első hat hónapban 90 százalékkal, 11,8 milliárd forintra emelkedett az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Az Alteo MTI-hez elküldött közleménye szerint a kiugró eredmény leginkább a hő- és villamosenergia-termelést irányító Alteo Szabályozási Központ kimagasló teljesítményének köszönhető, de erős pozitív hatással járt a kiskereskedelmi szegmens rekorderedménye, valamint a megújuló erőművek stabil, jó teljesítménye is. A 8 milliárd forintos konszolidált nettó eredmény szintén rekordnak számít az Alteo történetében – tették hozzá. A közleményben ifjabb Chikán Attila, az Alteo vezérigazgatója kifejtette, hogy a háborús helyzet és az energiapiacokon jelentős részben emiatt érvényesülő drasztikus áremelkedés, illetve felfokozott volatilitás kihívásokat is jelent.

A cégvezető leginkább a működőtőke finanszírozási és tartalékképzési igények erőteljes növekedését emítette, ami pénzt vonhat el a befektetési lehetőségek elől. Jelezte, hogy gondolkodnak tőkepiaci forrásbevonási alternatívákon is. A vezérigazgató szerint az elmúlt évek növekedése azt mutatja, hogy az Alteo folyamatosan képes olyan magas megtérülésű projekteket találni, amelyek még a jelenlegi drasztikusan megnövekedett finanszírozási költségek mellett is vonzó hozamot tudnak kínálni a befektetőknek. Az Alteo Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A papír 3130 forinton zárt pénteken, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 3200, a legalacsonyabb 1330 forint volt – közölte a távirati iroda.