2024 április 18

Kiválóan pörgött a román OTP- leány

A közlemény szerint az OTP Bank Románia az idei első fél évben 16 százalékkal növelte a teljesítő hitelek állományát, az emelkedés az új hitelek, a jelzáloghitelek és vállalati finanszírozások növekedésével magyarázható. A betétek állománya 28 százalékkal növekedett a vizsgált időszakban.

Ugyanakkor a működési nyereség 43 millió lej volt, ami 54 százalékkal maradt el a tavalyi év azonos időszakában jegyzett 92 millió lejtől. A működési nyereség szintjét a kamatbevétel lassú növekedése – amelyet a ROBOR csökkenése befolyásolt -, valamint a 26 százalékkal nagyobb működési költségek magyarázzák, amit részben a 2019-ben elkezdett, Apollo névre keresztelt növekedési stratégia indokol. Az OTP 11 százalékkal növelte alkalmazottainak számát piaci részesedésének növelése érdekében -ismertette a távirati iroda.

A helyi jelentési előírások szerint a bank eszközállománya elérte a 15,957 milliárd lejt, amely 17 százalékos növekedésnek felel meg 2020 első hat hónapjához képest. A bank tőkemegfelelési mutatója 1 százalékponttal, 21,9 százalékra nőtt.

Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója elmondta, hogy az év első hat hónapjában elért eredmények visszaigazolják az OTP Bank Románia országos növekedési stratégiájának megfelelően tett lépéseit. Rámutatott, hogy a piacon szilárd finanszírozási igény figyelhető meg. „Azokkal a befektetésekkel, amelyeket az OTP Bank csapatának növelésébe, a digitalizálásba, illetve a működés és a termékek fejlesztésébe fektettünk, az volt a célunk, hogy új
ügyfeleket vonzzunk. Most (…) a jól teljesítő hitelek terén elért eredményekkel teljesíthetjük az idei évre előirányzott növekedési célunkat” – mondta a vezérigazgató.