2024 március 28

Jelentős veszteséggel zárt az OTP romániai leánya

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a működési eredmény 2022 első negyedévében elérte a 35 millió lejt. Ez az érték többszöröse az előző év hasonló időszakának működési eredményéhez képest, de 4 százalékkal alacsonyabb 2021 utolsó negyedévéhez viszonyítva. A működési kiadások növekedésében a betétbiztosítási és szanálási alapokba történő éves befizetések játszottak jelentős szerepet, amelyeket teljes egészében az első negyedévben számoltak el. Ezeket a hozzájárulásokat kiszűrve a működési eredmény több mint 70 százalékkal emelkedett 2022 első negyedévében 2021 utolsó negyedévéhez képest. 2021 első negyedévéhez viszonyítva a költségek emelkedésének nagyobb része a bank 2019-ben elindított növekedési stratégiájával magyarázható, ennek megfelelően számos fejlesztés és beruházás történt. Emellett éves viszonylatban 3 százalékkal bővültek a személyzeti költségek.

Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója elmondta, hogy a kamatbevételekhez hasonlóan a hitel- és betétállomány folyamatos növekedését tapasztalták, ez nem valósulhatott volna meg jelentős kiadások nélkül. A nettó kamatbevétel 31 százalékos növekedést mutat, és elérte a 147 millió lejt. A negyedéves dinamikát a teljesítő hitelállomány 4 százalékos növekedése, valamint a nettó kamatmarzs előző negyedévhez viszonyított 19 bázispontos javulása segítette. Éves összevetésben a teljesítő hitelek állománya 22 százalékkal nőtt az első negyedévben, amit főként a vállalati hitelek, valamint az ingatlanhitelek 6 százalékos és a személyi hitelek 12 százalékos bővülése segített. Az árfolyamszűrt betétek állománya 8 százalékkal nőtt az előző év első három hónapjához képest. A helyi jelentési előírások szerint a bank eszközállománya elérte a 18,5 milliárd lejt, ami 18 százalékos növekedés 2021 márciusához képest.