2024 április 20

BörzeZárás 2022. szeptember 30. – Jelentősen emelkedett a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 12,3 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, pénteken erős „felpattanás” volt a magyar tőzsdén az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett. A budapesti tőzsde az elmúlt napok csökkenése után korrigált, a vezető részvények az OTP kivételével 3 százalék felett emelkedtek – emelte ki az elemző. Hozzátette, hogy Európában is fordulatot vett a befektetői hangulat, bár ott valamivel kisebb mértékű az emelkedés. A kedvező befektetői hangulatot mindenképpen segítette, hogy pénteken a tőzsdei földgáz ára csökkent, ez azonban nem feltétlen hosszú távú korrekció, mert nem érkeztek tartós fordulatra utaló piaci hírek – fejtette ki Varga Zoltán.

A Mol 80 forinttal, 3,44 százalékkal 2406 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,08 százalékkal 7908 forintra nőtt, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10,5 forinttal, 3,68 százalékkal 295,50 forintra emelkedett, forgalma 78,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 275 forinttal, 3,86 százalékkal 7400 forintra erősödött, a részvények forgalma 4,7 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3586,57 ponton zárt pénteken, ez 26,08 pontos, 0,73 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.