A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 497,40 pontos, 1,24 százalékos emelkedéssel, 40 588,89 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint elsősorban a kedvező nemzetközi hangulat miatt emelkedett a BUX, az európai tőzsdeindexek is hasonló mértékben nőttek. Kibocsátói hír csak a Richter árfolyamát befolyásolta, részvényeinek jelentős erősödése ennek köszönhető – tette hozzá Török Lajos. A Richter kedden bejelentette, hogy törzskönyvezés iránti II-es típusú változtatási kérelmet nyújtott be az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) a Ryeqo készítmény alkalmazása érdekében az endometriózis kezelésére. Az EMA 2021 júliusában hagyta jóvá a Ryeqót méhmiómák középsúlyos és súlyos tüneteitől szenvedő fogamzóképes korú felnőtt nők kezelésére. A mostani kérelem a készítmény endometriózis gyógyszeres vagy sebészi kezelésében korábban részesült fogamzóképes korú felnőtt nőknél jelentkező, endometriózishoz társuló középsúlyos és súlyos fájdalom kezelésére vonatkozik.

A Mol 20 forinttal, 0,82 százalékkal 2470 forintra erősödött, 938,9 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,20 százalékkal 8850 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,53 százalékkal 285,50 forintra emelkedett, forgalma 57,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 290 forinttal, 3,68 százalékkal 8180 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3520,84 ponton zárt kedden, ez 3,17 pontos, 0,09 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.