2024 március 28

BörzeZárás 2022 november 18. – Iránykeresés után emelkedés

A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nap első felében irányt keresett a BUX, délután azonban megjelentek a vevők, így a nyugat-európai tőzsdékhez hasonlóan emelkedéssel zárt a magyar börze. A kedvező nemzetközi hangulatban az OTP és a Mol is jelentősen erősödött. A vezető részvények közül csak a Richter gyengült, ennek oka az elemző szerint az elmúlt időszak kedvező eredményét követő profitrealizálás lehet.

A Mol 28 forinttal, 1,06 százalékkal 2680 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 2,22 százalékkal 10 580 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,47 százalékkal 320,50 forintra emelkedett, forgalma 41,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,74 százalékkal 8000 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3701,55 ponton zárt pénteken, ez 30,78 pontos, 0,84 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.