2024 március 29

BörzeZárás 2022. május 30 . – Kisebb korrekciót hajtott végre a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 22,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: hétfőn a Budapesti Értéktőzsde kisebb korrekciót hajtott végre, ami az OTP jelentősebb emelkedésének tudható be. A Mol ingadozó árfolyamát befolyásolta, hogy a befektetők az olajembargóval kapcsolat hírekre figyeltek, a részvény végül mínuszban fejezte be napot. A Richter részvényeiből a nap elején nagyobb eladási hullám volt, emiatt csökkent az árfolyam, majd némileg korrigált a részvény, de még így is mínuszban zárt. A Magyar Telekom érdemi hír nélkül erősödött, a forgalma nem volt kiemelkedő – fejtette ki az elemző.

A Mol 44 forinttal, 1,72 százalékkal 2516 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 3,17 százalékkal 8800 forintra erősödött, forgalmuk 18,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,0 forinttal, 1,61 százalékkal 379 forintra nőtt, forgalma 54,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,37 százalékkal 7200 forintra esett, a részvények forgalma 687,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3870,31 ponton zárt hétfőn, ez 17,08 pontos, 0,44 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.