2024 április 20

BörzeZárás 2022 június 1. – Erősödött a piac

A részvénypiac forgalma 13,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

 Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: bár a nemzetközi hangulat nem igazán pozitív, a BUX jelentősen emelkedett, a piac láthatóan kedvezően fogadta, hogy Magyarország „kimaradhat” az Oroszország elleni uniós olajembargóból. Hozzátette: további pluszt adott az emelkedésnek, hogy hírek szerint már az utolsó fázisban vannak Magyarország tárgyalásai az Európai Bizottsággal az uniós helyreállítási alap forrásairól.

Leginkább a Mol és az OTP erősödött, a Molt a szerdai kereskedésben is segítette, hogy Magyarország továbbra is vásárolhat orosz kőolajat – jelezte a szakértő. A Mol 112 forinttal, 4,21 százalékkal 2770 forintra erősödött, 3,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 338 forinttal, 3,83 százalékkal 9156 forintra nőtt, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,33 százalékkal 382 forintra emelkedett, forgalma 26,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,90 százalékkal 7300 forintra erősödött, a részvények forgalma 918,9 millió forintot ért el.

A BUMIX 3873,28 ponton zárt szerdán, ez 26,81 pontos, 0,70 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.