2024 április 19

BörzeZárás 2022. július 18. – Felülteljesített a BUX

A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt, a vezető részvények emelkedtek a pénteki záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a BUX-index, kedvező nemzetközi hangulatban, felülteljesített az európai piacokhoz képest. Közölte, a vezető részvények közül a Mol emelkedni tudott, köszönhetően a pozitív hírnek, hogy a társaság 302,62 forint osztalékot fizet részvényenként. A Richter emelkedését pedig az segítette, hogy reggel a gyógyszergyártó vállalat részvényeinek célárát 7800 forintról, 9200 forintra emelte az egyik nyugati elemzőház. Hozzátette, hogy míg a Magyar Telekom árfolyama emelkedett, az OTP-részvények ára csökkent, bár egyik vezető részvényről sem érkeztek egyedi hírek.

A Mol 76 forinttal, 2,58 százalékkal 3020 forintra erősödött, 4,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,86 százalékkal 8054 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 9,5 forinttal, 3,11 százalékkal 314,50 forintra nőtt, forgalma 57,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 290 forinttal, 3,86 százalékkal 7800 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3573,80 ponton zárt hétfőn, ez 8,42 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.