2024 április 19

BörzeZárás 2022. július 1. – Pluszban zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi befektetői hangulat továbbra is bizonytalan. Az euróövezetből a várakozásoknál magasabb inflációs adat érkezett, és a pénteken közölt amerikai makrogazdasági adatok is rosszabbak lettek a vártnál, egyelőre nincs pozitív változás a makrogazdasági kilátásokban – jelezte. A BUX a délelőtti emelkedés után a nap második felében esett, de kis pluszban tudott zárni, így felülteljesített a nyugat-európai indexekhez képest – mondta az elemző. Hozzátette ugyanakkor, hogy a forgalom a hét utolsó napján is alacsony volt.

A Mol 6 forinttal, 0,21 százalékkal 2912 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 32 forinttal, 0,38 százalékkal 8390 forintra esett, forgalmuk 3,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,63 százalékkal 322 forintra erősödött, forgalma 144,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,61 százalékkal 6940 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3707,69 ponton zárt pénteken, ez 4,28 pontos, 0,12 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva – közölte a távirati iroda.