2024 április 18

BörzeZárás 2022. december 5. – gyenge napot zártunk

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1138,28 pontos, 2,49 százalékos csökkenéssel, 44 666,01 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 11,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn negatív volt a nemzetközi befektetői hangulat, főleg amiatt, hogy a gáz ára emelkedni kezdett. Hozzátette, a negatív befektetői hangulat hatott a magyar tőzsdére is. Az OTP jelentősen esése mögött az is meghúzódhat, hogy hétfőn reggel a Magyar Nemzeti Bank közzétette a magyar bankszektor harmadik negyedévi előzetes felügyeleti statisztikáit. Ebből kiderült, hogy az idén a harmadik negyedévben a teljes szektor nem konszolidált belföldi nyeresége az egy évvel korábbinál 20 százalékkal kisebb. Megjegyezte, a befektetőkre a gázár emelkedése mellett hatással volt az uniós megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalások körüli bizonytalanság is. A Mol 84 forinttal, 2,95 százalékkal 2760 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 505 forinttal, 4,77 százalékkal 10 090 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,46 százalékkal 326,50 forintra erősödött, forgalma 26,3 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,59 százalékkal 8500 forintra nőtt, a részvények forgalma 691,6 millió forintot ért el. A BUMIX 3659,59 ponton zárt hétfőn, ez 7,18 pontos, 0,20 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.