2024 március 29

BörzeZárás 2022. augusztus 2. – Csak a Richter tudott emelkedni a vezető részvények közül

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények, a Richter kivételével, gyengültek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a nemzetközi hangulatnak megfelelően csökkent a tőzsde, Európában szintén kisebb mínusszal zártak a piacok.

A vezető részvények közül a Richter – szerdai gyorsjelentése előtt – emelkedett, az elemzők kedvező eredményt várnak a cégtől.

Az OTP és a Mol alulteljesített, aminek nincs különösebb oka – mondta. A Mol 22 forinttal, 0,76 százalékkal 2888 forintra csökkent 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 34 forinttal, 0,41 százalékkal 8346 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,0 forinttal, 0,32 százalékkal 312 forintra gyengült, forgalma 63,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,68 százalékkal 8155 forintra erősödött, a részvények forgalma 957,6 millió forintot ért el. A BUMIX 3741,51 ponton zárt kedden, ez 1,48 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,58 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel 42 182,66 ponton zárt kedden.