A Richter Gedeon Nyrt. 2021-ben 141,180 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 33,1 százalékkal nagyobb az előző évinél – közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

A társaság éves árbevétele 630,595 milliárd forint volt, 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. A jelentés idézi Orbán Gábor vezérigazgatót, aki elmondta: tavaly a forgalom kétszámjegyű mértékben bővült elsősorban a specializált portfólió robusztus növekedése miatt. “Büszkék vagyunk arra, hogy a 2021-ben ismét rekord pénzügyi teljesítményt értünk el” – tette hozzá. Közölte: a megrendelések kiszámíthatatlanul alakultak az év során, és a szállítási lánc akadozásai is növekvő mértékben éreztették hatásukat, mivel a járvány korábbi várakozásokkal ellentétben hosszabb ideig maradt része az életnek.

A költségoldali szükséges változtatásokat végrehajtották, míg a jövő portfóliójának kiépítéséhez elengedhetetlen kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységeket tovább folytatták. Rekordszámú k+f és törzskönyvezési sikert könyvelhettek el tavaly, ami lehetővé teszi, hogy a következő időszakban fenntartsák a forgalom növelésére irányuló törekvést – jelezte. Tavaly a negyedik negyedévben a vállalat árbevétele 17,2 százalékkal 176,274 milliárd forintra nőtt, adózott nyeresége pedig több mint a duplájára, 116,4 százalékkal 47,059 milliárd forintra. Ezzel a Portfolio elemzői konszenzusát minden szinten felülteljesítette a gyógyszergyártó, az adózott eredmény a legoptimistább elemzői várakozást is meghaladta: a Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus mediánja a Richter negyedik negyedévi árbevételét 165,8 milliárd forintra, adózott eredményét 36 milliárd forintra várta.

A jelentés szerint a gyógyszergyártási szegmens árbevétele tavaly Magyarországon 43,6 milliárd forint lett, ami forintban 6,1 százalékos éves növekedés. Magyarországon a teljes gyógyszerpiac növekedése 7,3 százalékos volt, a Richter termékek kiskereskedelmi forgalma 2,4 százalékkal emelkedett a rendelkezésre álló adatok alapján. A Richter a magyarországi piaci szereplők rangsorában 4,4 százalékos részesedéssel a negyedik helyen áll. A vényköteles patikai piacot tekintve a Richter 7,3 százalékos piaci részesedéssel a második legnagyobb forgalmazó. Szintén a gyógyszergyártást tekintve az EU-ban, a magyarországi piac nélkül, a társaság árbevétele 423 millió eurót tett ki, ami 8,5 százalékos éves növekedés. A tavalyi 170,074 milliárd forint nőgyógyászati árbevétel 12,2 százalékkal haladta meg a bázisidőszakban elért értéket. A Nyugat-Európában, Latin-Amerikában, Kelet-Közép-Európában, az egyéb országok legtöbb piacán, valamint Kínában elért növekedést részben mérsékelte az Egyesült Államokban és Oroszországban bekövetkezett forgalomcsökkenés – írták. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9320 forint, a legalacsonyabb 6890 forint volt – ismertette a távirati iroda.