Az első fél év eredményei alapján az egész évben hasonló ütemben folytatódhat a profitabilitás és a hitelezés bővülése az OTP csoport minden cégénél – mondta csütörtökön Bencsik László, vezérigazgató-helyettes a bank második negyedéves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

A magyar gazdaság újraindulása a vártnál gyorsabb lett, az üzleti aktivitás második negyedévi erősödését tükrözik a bank eredményei. Kiemelte: pozitív negyedévvel összhangban javították üzleti várakozásaikat.

Az idén a vártnál magasabb, 18-20 százalék körül lehet a korrigált tőkearányos megtérülés (ROE), az első félévi 19,1
százalék után. A tavalyi jelentős céltartalékolást követően a portfóliók stabilak, nincs szükség további céltartalék képzésre – jelezte.

Kitért arra is, hogy az év egészében 10 százalékot meghaladó ütemű hitelállomány-növekedést várnak, amennyiben folytatódnak az első félévben tapasztalt kedvező tendenciák. Jövőre is erős lesz a hitelállomány növekedési üteme, reálisnak nevezte a kétszámjegyű bővülést. A növekedési várakozásokat a járvány esetleges újabb hulláma esetén is tarthatónak nevezte -közölte a távirari iroda.

Ismertette: a teljesítő hitelállományok növekedése a második negyedévben 5 százalék volt csoportszinten, Magyarországon 7 százalékos. Az első hat hónapban csoportszinten 6 százalékot, a magyar piacon pedig 10 százalékot mértek; jól látható a magyar hitelállomány kiemelkedő teljesítménye.

A magyar piacról elmondta: a jelzáloghitel kereslet 63 százalékkal nőtt, részben a csok hatására. A személyi hitelek
növekedése gyorsuló trendet mutat, a bank részesedése 40 százalékra nőtt a negyedévben. Az OTP a jelzálog-, és személyi hitelezésben megtartotta 30 százalék feletti piaci részesedését.

A vállalati hitelpiaci részesedés is emelkedő pályán maradt, június végére átlépte a 18 százalékot. Az Nhp hajrá programban eddig 827 milliárd forintra kötöttek szerződést, ami a teljes piacon (2921 milliárd forint) 28 százalékos részesedést jelent.

Csányi Péter vezérigazgató-helyettes arról beszélt, hogy digitális fejlesztéseik akadálytalanul folytatódtak a pandémia
alatt, és folytatódnak a jövőben is. Az ügyfelek digitális aktivitása jelentősen megugrott: másfél év alatt megduplázódott az OTP SmartBankot használók száma, és megközelíti a 1,5 milliót, a digitálisan aktív lakossági ügyfelek aránya ötödével nőtt másfél év alatt, az átutalási tranzakciók száma 35 százalékkal emelkedett.

Bencsik László arról, hogy az MNB meghosszabbította az osztalékfizetésre, részvény-visszavásárlásra és
teljesítményjavadalmazásra vonatkozó korlátozásait azt mondta: a várható osztalékfizetésre elkülönítették már a 2019-es és 2020-as év után kiszámolt összeget. Szeptember végéig döntést sem hozhatnak a jelenlegi szabályok szerint. A következő osztalékfizetés a jövő évi közgyűlés után 3 évet érintően lesz. Idén október és december között osztalékelőleg kifizetése kerülhet szóba – mondta.

Az akvizíciókról közölte: jövő év második negyedében lezárhatják a legutóbbi szlovén tranzakciót, Üzbegisztánban tovább vizsgálják a lehetőségeket, vonzó befektetésnek tartják a piacot.Hozzátette, hogy több más tárgyalást is folytatnak, ám errőlbővebbet nem árult el.

A tőzsdén csütörtökön közzétett jelentés szerint az OTP-csoport a vártnál jobb eredménnyel zárta a második negyedévet: 121,8 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 31 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 55 százalékkal az egy évvel korábbinál. A bankcsoport első félévi konszolidált korrigált adózott eredménye 246,3 milliárd forint volt, ami az előző év hasonló időszakát több mint kétszeresen meghaladja, 116 százalékos növekedés éves összevetésben.

Az OTP részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Az utóbbi egy évben a legmagasabbárfolyamuk 17 025 forint, a legalacsonyabb 8870 forint volt.