2024 április 19

BörzeZárás 2022 május 17. – Jelentős emelkedéssel zárt a BUX

A részvénypiac forgalma 13,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a nemzetközi hangulat határozta meg a keddi kereskedést. Az európai tőzsdék, azon belül a környező országok részvénypiacai is jól teljesítettek, a BUX emelkedése tehát nem számít rendkívülinek – ismertette a távirati iroda. Kibocsátói hírek nem mozgatták az árfolyamokat, egyedül a Magyar Telekom átmeneti felfüggesztése – a társaság részvény-visszavásárlási aukciója miatt – befolyásolta a kereskedést – tette hozzá Józsa Bence.

A Mol 34 forinttal, 1,21 százalékkal 2834 forintra erősödött, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,71 százalékkal 10 580 forintra nőtt, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 410 forintra csökkent, forgalma 964,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 290 forinttal, 4,39 százalékkal 6895 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3960,45 ponton zárt kedden, ez 36,86 pontos, 0,94 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.