2024 április 20

Az EU vizsgálja az OMV Slovenija és a Mol ügyletét

A Mol és az OMV Slovenija a részben állami tulajdonban lévő Petrol után Szlovénia harmadik, illetve második legnagyobb üzemanyag-forgalmazója. A brüsszeli közlemény szerint az Európai Bizottság attól tart, hogy a tervezett ügylet korlátozhatja a versenyt a kiskereskedelmi üzemanyagpiacokon Szlovéniában. A bizottság aggályai szerint az OMV Slovenija felvásárlásával a Mol magas piaci részesedést szerezne az üzemanyagok kiskereskedelmi piacán, és a Petrol mellett meghatározó piaci részesedéssel rendelkezne. Az összes többi versenytárs jelentősen kisebb, és nem valószínű, hogy az ügyletet követően jelentős versenykényszert gyakorolna a Molra vagy a Petrolra. A közlemény részletezte: az előzetes vizsgálat azt mutatja, hogy a felek Szlovénia számos területén szoros versenyben állnak egymással. Az ügylettel azonban megszűnne a Mol és a Petrol között fennálló fő versenykényszer. Emellett az ügylet megkönnyítheti a Mol és a Petrol közötti koordinációt ismertette a távirati iroda.

Továbbá rövid és középtávon nem valószínű új szereplők jelentős léptékű megjelenése a piacon – írták. Tájékoztattak: a Mol úgy döntött, hogy az eredeti vizsgálat során nem nyújt be kötelezettségvállalásokat az uniós bizottság előzetes aggályainak eloszlatása érdekében. A brüsszeli testületnek október 28-ig 90 munkanap áll rendelkezésére, hogy határozatot hozzon. A részletes vizsgálat megindításának ténye nem határozza meg eleve a vizsgálat végkimenetelét – tették hozzá.