“A 2021. üzleti év második felében a társadalom, illetve a gazdaság képessé vált alkalmazkodni a járványügyi helyzet által okozott kihívásokhoz és megváltozott környezethez, Magyarország átoltottsága folyamatosan emelkedett. Ennek megfelelően Magyarország bruttó hazai terméke az előző negyedévhez képest 2,1%-kal növekedett, míg az éves szinten számolt GDP növekedés 7,1% volt. A magyar gazdaság növekedése 2021. évben meghaladta az elemzők korábbi várakozásait, ugyanis az éves gazdasági növekedésre vonatkozó várakozás 5,9% volt. A növekedéshez hozzájárult, hogy a továbbra is fennálló ellátási problémák ellenére az ipari szektorok jól teljesítettek, így a szektor termelési volumene növekedett. A 2,1%-os növekedés azt jelzi, hogy a gazdaság helyreállásának (COVID-19 világjárványt megelőző gazdasági pályára való visszaállás) folyamata továbbra is kitart. Ennek megfelelően az előrejelzések további növekedési lehetőségekkel számolnak, különösen amennyiben az ellátási láncok rendeződnek, illetve a következő negyedévek is korlátozás mentesek maradnak.

Korábban a MEGAKRÁN Nyrt. jelentéseiben bemutatásra került, hogy a Társaság teljesítőképességére hasonló szektorok vannak hatással, mint a nemzetgazdaságra, így ezen szektorok piaci alakulása befolyással lehet a Társaság teljesítményére. A 2021. teljes üzleti év során az ipari termelés volumene 9,6%-kal növekedett az előző évhez viszonyítva. A feldolgozóipar alágazatai közül a járműipar volt az egyetlen szektor, amelynek termelése a globális félvezető hiány miatt visszaesett az előző üzleti évhez képest. 2021. üzleti évben is a villamos berendezések gyártása növekedett a legnagyobb mértékben, de jelentősen nőtt a gép, gépi berendezések gyártásának, valamint a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásának volumene az előző évvel összehasonlítva. A feldolgozóipar növekvő termelékenysége hatással volt a Társaság géptelepítési üzletágának teljesítőképességére is. Az előző üzleti évre (2020) jellemző intenzív visszaesés után, az újranyitást követően a 2021. teljes üzleti évet folyamatos növekedés jellemezte az előző év termelékenységével összehasonlítva. A kibocsátó a szolgáltatásokhoz hasonlóan diverzifikált vevőportfólióval is rendelkezik. A 2020. üzleti évben a koronavírus világjárvány hatására kialakult gazdasági válságban a Társaság ügyfeleinek iparágak szerinti megoszlása jelentősen megváltozott, annak hatására erősebben eltolódott az építőipar irányába. A gazdasági válságot megelőzően az autóiparhoz kapcsolódó bevételek aránya volt a legmagasabb. A 2021. üzleti év során a MEGAKRÁN Nyrt. megrendeléseinek 53%-át az építőipar biztosította, így a szektorból származó árbevétel aránya 27%-kal nőtt az előző üzleti évhez viszonyítva.

Adatok e Ft-ban20202021
Árbevétel1 436 6612 151 605
Értékcsökkenés367 941443 506
Üzemi tevékenység eredménye-209 25995 871
EBITDA158 682539 377
Adózás előtti eredmény-256 52356 683

A Kibocsátó 2020. üzleti évben megkezdett eszközpark fejlesztését folytatva a 2021. október 5-ei tőkeemelés összegéből – többek között – három darab 60 tonna teherbírású Tadano darut vásárolt a jelentkező piaci igények lefedése érdekében. A Kibocsátó tervei közt szerepel egy 800.000 euró értékű, 100 tonna névleges teherbírású autódaru beszerzése is, amely a 2022. évben várható.

A Társaság az elmúlt években jelentős hangsúlyt fektetett eszközparkjának korszerűsítésére, új, zöld technológiák, valamint innovatív megoldások és fejlesztések piaci bevezetésére. A MEGAKRÁN Nyrt. használt eszközeinek jelentős új korszerű eszközökre cserélte, így modern autódaruinak aránya 89,5%-ra emelkedett a 2021. év során. A társaság emeléstechnikai szolgáltatásokból származó árbevétele egyrészt a gazdaság újraindításának, továbbá az új eszközök kapacitás növelő hatásának köszönhetően jelentősen (30%) növekedett előző év azonos időszakához képest, így a teljes árbevétel 48,4%-a származott a tevékenységből. A járvány terjedésének következtében kialakult gazdasági válság hatására a géptelepítési üzletág árbevétel termelő képessége a 2020. üzleti évben jelentősen visszaesett. A gazdaság újraindítását követően már a 2021. üzleti év első félévében látható volt, hogy az üzletág teljesítménye az ipar termelési volumen változásával megegyező módon javult az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az ipar termelési volumenváltozásának köszönhetően az üzletág termelőképessége az év második felében tovább erősödött. A gazdaság újraindítása jelentős kereslet növekedést eredményezett a Társaság géptelepítési szolgáltatásai iránt az előző év azonos időszakával összehasonlítva, ennek megfelelően a MEGAKRÁN Nyrt. géptelepítési tevékenységből származó árbevétele lényegesen növekedett. A teljes árbevétel 35%-a származott géptelepítési szolgáltatások végrehajtásából, így a Társaság árbevételének megoszlása (tevékenységi körönként) közelíteni kezdett a válságot megelőző állapothoz (termelési mutatókhoz).

A Kibocsátó a gazdasági előrejelzésekkel összehangoltan arra számít, hogy közép és hosszú távon az ipari vállalatok termelési volumenének növekedése, valamint a járműipar átalakulását támogató új technológiák bevezetése és alkalmazása a Társaság géptelepítési szolgáltatása iránt növekvő keresletet eredményezhet. A 2021. üzleti év során az autóipar termelési volumene az előző évhez viszonyítva kedvezőbb képet mutatott, ugyanakkor már az év első felében kialakuló globális félvezető és chip hiány a teljes 2021. évben lassította a szektor termelési volumenét, amely elemzők szerint áthúzódó probléma marad a következő években is. A Társaság arra számít, hogy ezt a kockázatot a jövőben mindenképpen csökkenteni szükséges, amely új beruházásokat eredményezhet a régióban. Éppen ezért a MEGAKRÁN Nyrt. közép- és hosszútávon növekedési lehetőséget lát a piac átalakulásában, mivel szolgáltatási portfoliójával több szegmensben is képes támogatni ezeket a projekteket. Az ipari termelő vállalatok termelési volumenének növekedése, megnövekedett keresletet jelentett a Társaság emeléstechnikai és géptelepítési szolgáltatásai iránt.

A 2022. február végén kirobbant ukrán-orosz konfliktus megváltoztatta alapvetően a világgazdasági kilátásokat, a területi érintettség, valamint a külkereskedelmi kapcsolatok miatt a fegyveres konfliktus jelentős hatással lehet Európa, legfőképpen Kelet és Közép-Európa gazdasáságra. Elemzői várakozások szerint a magyar gazdaság növekedési lehetősége továbbra is erős, ugyanakkor rövidtávon az ország teljesítőképességét bizonytalanság övezi. A háború hatására a nyersanyag és energetikai árak tovább emelkedtek, ami egyrészt a továbbra is növekvő infláció, másrészt pedig az ellátási nehézségek miatt alakult ki. A MEGKRÁN Nyrt. hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank által közzétett közleményhez, arra számít, hogy a hazai piacon a háború hatásától függetlenül továbbra is erős belső kereslet jelentkezik. Várhatóan a kialakult bizonytalan környezet ipari volumen csökkentő hatása elsősorban a feldolgozóipar szektorait érintheti. A Kibocsátó várakozásai alapján a COVID-19 világjárvány hatására átrendeződött piaci kilátásoknak megfelelően az építőipar teljesítőképességét rövidtávon a kialakult fegyveres konfliktus nem, vagy jóval kevésbé befolyásolja. Éppen ezért a MEGAKRÁN Nyrt. továbbra is kiemelt figyelmet fordít (teljes szolgáltatás portfólióját tekintve) az építőipari új beruházások, illetve zöldmezős beruházások támogatására.”

A teljes éves jelentés elérhető az alábbi hivatkozáson:

Megakrán – Éves jelentés

Független könyvvizsgálói jelentés

Felügyelőbizottság és Auditbizottság jelentése