Hétfőn indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat harmadik szakasza, amelyben újabb hat megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg lakói igényelhetnek támogatást családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez.
Három éven belül több ezer robot fog besegíteni Magyarországon a vendéglátásban és az egészségügyben a hazai fejlesztésű fertőtlenítő, felszolgáló és nővér robotokat is készítő Enjoy Robotics Zrt. szerint.
Január végéig lehet újra jelentkezni a világon egyedülálló Drónirányító és drónadatelemző szakirányú felsőfokú továbbképzésre – mondta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) helyettes államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Az Oracle a csütörtöki tőzsdezárást követően több mint 10 százalékos pluszba fordult, miután az IT óriás a vártnál erősebb második negyedéves eredményekről számolt be.
Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament tárgyalói megállapodtak arról, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során – tájékoztatott az uniós tanács.
Eddig 1500 fogyasztási pontra már telepített, és további 10 ezer helyszínre tervez okos mérőt a Zalavíz.
Az IDC rontotta globális mobiltelefon-kiszállítási előrejelzését.
A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a NAPCORE projekt elindulásával – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Az 5G elmossa, a 6G lebontja a fizikai valóság és a digitális tér közötti határokat. Budapesten beszélt a jövő hálózatáról az Ericsson technológiai vezetője.
Franciaországnak jelentős számú nukleáris reaktorra van szüksége – vélte kedden Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a párizsi Nukleáris Világkiállítás (WNE) nyitónapján.