2025 augusztus 03
NEMZETKÖZI PIACOK

A Yahoo is kivonult a kínai piacról

Leállította internetes szolgáltatásait Kínában a Yahoo amerikai internetes vállalat, amely utolsó, Kínában található telephelyét 2015 márciusában számolta fel – számolt be internetes kiadásában kedden a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Egy ország az alapítóval szemben

Az Evergrande alapítójának vállát sújthatja a cég adóssága

AMERIKA

Fordulat a Tesla-Hertz ügylet kapcsán

Elon Musk vezérigazgató a Twitteren arról írt, hogy a Hertz és a Tesla közötti megállapodás még nem jött létre hivatalosan, Musk szerint nem volt indokolt ekkora rally a Tesla árfolyamában.

AMERIKA

Az Apple-t sem kerülte el a globális chiphiány

A vállalat csökkenti iPad-gyártását.

NEMZETKÖZI PIACOK

Erősödő nemzetközi piacok és romló járványhelyzet itthon

Csúcsai közelében a DAX, a magyar járványhelyzet viszont szomorú képet fest.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Jelentős veszteségben a legnagyobb kínai légitársaságok

Komoly veszteséggel zárták az idei harmadik negyedévet a vezető kínai légitársaságok a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásai, valamint a kerozin jelentős drágulása miatt.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Letört a kedv Ázsiában

Jórészt gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék kedden.

EURÓPA

Meglepetésre kevesebbet vásároltak a németek

A várt növekedés helyett szeptemberben csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban havi összevetésben.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Tovább csúszott lefelé a kínai feldolgozóipar

Tovább gyengült a kínai feldolgozóipar teljesítménye októberben az energiaellátási problémák és a magasba szökött nyersanyagárak hatására a kínai statisztikai hivatal adatai szerint.

1 779 780 781 782 783 913

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.