2024 június 21
NEMZETKÖZI PIACOK
  1. Főoldal
  2. Kategória


FELTÖREKVŐ PIACOK

Visszacsúszott valamelyest a kínai cégek nyeresége

Mérséklődött a kínai vállalatok nyereségnövekedése áprilisban éves szinten a márciusban mért éves 92,3 százalékos növekedéshez képest, elsősorban a nyersanyagárak emelkedése miatt.

EURÓPA

Bajban lehet a Bayer

A leverkusen-i cég alkupozíciója jelentősen romlott, a gyomírtóival kapcsolatos pereskedésben.

AMERIKA

Bizakodással indult a kereskedés a Tengerentúlon

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön, miután szokásos heti jelentésében a munkanélküliek számának további csökkenéséről számolt be a munkaügyi minisztérium, ami az amerikai gazdasági kilátások javulását tükrözi.

NEMZETKÖZI PIACOK

Így feszül most egymásnak a kisbefektetői réteg és a Wall Street

Izgalmas folyamatoknak lehetünk szemtanúi, de az okok megértéséhez, teljes egészében kell nézni a képet.

EURÓPA

Szépen gyarapodott a Bosch Magyarországon

A magyarországi Bosch csoport teljes nettó árbevétele – beleértve a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatok közötti kereskedelmi tevékenységeket is -tavaly elérte az 1497 milliárd forintot, ami 2 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

EURÓPA

Reggeli tükör 2021.05. 27. – Európában kedvtelenség, itthon halovány optimizmus

A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,07 százalékos, a párizsi CAC40 index 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-index pedig 0,22 százalékos gyengüléssel nyitotta a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,05 százalék mínuszban állt a nyitásban. Az eurót 1,2200 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön reggel kilenc órakor, ugyanúgy, mint szerda […]

AMERIKA

A hiány ellenére is rekordmagas az eladás a chipgyártónál

Az Nvidia negyedéves jelentése jócskán felülmúlta az elemzői becsléseket.

AMERIKA

Kitartóan ,,menetelt” az amerikai bankszektor

Jelentősen nőtt az amerikai bankszektor teljes nyeresége az első negyedévben negyedéves és éves összehasonlításban.

NEMZETKÖZI PIACOK

Részletek a cég második legnagyobb felvásárlásáról

A Jeff Bezos alapította Amazon megállapodott a Metro Goldwyn Mayer (MGM) megvásárlásáról – áll az internetes kiskereskedelmi vállalat honlapján.

AMERIKA

37 000 pontos Dow Jones a nyár végére?

37 000 pontos Dow Jones a nyár végére? Lehetséges, hogyha az amerikai részvények egy átlagos nyári rallyt produkálnak. Az index átlagosan több mint 7%-ot emelkedett június és augusztus között.

1 729 730 731 732 733 767