A negyedik negyedévben az Alphabet Inc., a Google anyacégének adózott eredménye 20,64 milliárd dollár, részvényenként 30,69 dollár volt, nagyobb a 2020 azonos időszakában elért 15,23 milliárd dollárnál, azaz részvényenként 22,3 dollárnál.
Lettek fontosabb témák, és gazdaságot érintő lezárás hiányában még kevesebb izgalmat hoz már a koronavírus.
Január végén az Egyesült Államok államadósságának összege rekordszintre, 30,01 ezer milliárd dollárra emelkedett – áll az amerikai pénzügyminisztérium jelentésében.
Az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI), Közép- és Kelet-Európa egyik legnagyobb bankcsoportja növelte nyereségét és több mint a kétszeresére emelte osztalékát 2021-ben.
A világ egyik legnagyobb csomagszállító társaságának részvényei látványosan felpattantak, miután a UPS az előzetesen vártnál erősebb negyedik negyedéves eredményekről számolt be kedden.
A várt csökkenés helyett újabb rekordra gyorsult januárban az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált előzetes adatokon alapuló jelentése szerint; a maginfláció viszont három hónapja a legalacsonyabb lett.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az európai értékpapírpiacokon.
A General Motors a keddi tőzsdezárást követően publikálta negyedik negyedéves jelentését, amely az előzetesen vártnál jobban alakult.
Lassult az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménynövekedése januárban.
Az Exxon Mobil adózott eredménye 8,87 milliárd dollár, részvényenként 2,08 dollár volt a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbi 20,07 milliárd dolláros, részvényenkénti 4,7 dolláros veszteséggel szemben.