2025 március 07
NEMZETKÖZI PIACOK

Jelentősen gazdagodott az AstraZeneca 2021-ben

Az AstraZeneca 2022-re forgalma növekedését jelezte előre és egy évtized óta először emelte éves osztalékát a 2021-es eredménye után, miután a negyedik negyedéves profitvárakozásokat felülmúlta. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a Covid-19 termékekből származó lendület már csökkenőben van.

EURÓPA

Keményen vásárolnak a csehek is

Csehországban tavaly 4,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a naptárhatással korrigált adatok szerint – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) kedden Prágában.

EURÓPA

Úgy néz ki, tovább emelkednek az energiaárak

Noha a gazdasági növekedés a téli lassulást követően várhatóan ismét lendületet vesz, az energiaárak további emelkedése magasabb inflációs nyomást és fékeződő gazdasági növekedést okoz – közölte az Európai Bizottság a téli gazdasági előrejelzésében.

AMERIKA

Szépen ráhajtott az Uber

Az Uber Technologies a szerdai tőzsdezárást követen hozta nyilvánosságra negyedik negyedéves jelentését, amely az előzetesen vártnál erősebben alakult.

EURÓPA

Az ukrán GDP 3,2 százalékkal nőtt

Ukrajna bruttó hazai terméke (GDP) 3,2 százalékkal nőtt tavaly – jelezte Julia Szviridenko gazdasági miniszter az Ukrajnában tevékenykedő európai cégeket tömörtő szervezetnek, az Európai Üzleti Szövetségnek.

EURÓPA

Az osztrákok most inkább ingatlanba fektenének

Az osztrák ingatlanpiac továbbra is vonzó a befektetők számára, a lakóingatlanok iránti érdeklődés töretlen az EY tanácsadó cég tanulmányának eredménye alapján.

EURÓPA

Reggeli tükör 2022 február 10. – Hurrá van a börzéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.

EURÓPA

Minden szinten javított a Bosch

Növelte forgalmát és javított eredményességén 2021-ben a Robert Bosch GmbH autóipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat a jelentése szerint.

FELTÖREKVŐ PIACOK

Nem fejleszti tovább a belső égésű motorokat a Nissan Európában

A Nissan operatív igazgatója kedden kifejtette, hogy cége úgy döntött, hogy eláll az új belső égésű motorok európai fejlesztésétől, amint életbe lép az Euro 7 néven ismert, szigorúbb károsanyag-kibocsátási szabvány.

NEMZETKÖZI PIACOK

Nyilvánossá teszi az EU a nagy cégcsoportok pénzügyi adatait

2021 decemberében tették közzé az EU irányelvét, amely a nagyobb cégcsoportok pénzügyi és adózási adatainak nyilvánosságra hozataláról rendelkezik. A hatályba lépést követően az uniós tagállamoknak 18 hónap áll rendelkezésükre (2023 júniusáig), hogy az adott irányelv rendelkezéseit a hazai jogrendszerükbe átültessék.

1 684 685 686 687 688 879