Vegyesen zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, miközben a térségben még nyitva tartó piacokon sem alakult ki biztos trend.
Vegyesen nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Kínában januárban nőtt a külföldi működőtőke-befektetések (FDI) értéke éves összevetésben jüanban és dollárban számítva egyaránt.
A Google szerdán bejelentette, hogy új adatvédelmi korlátozásokat vezet be, amelyek csökkentik az Android-eszközökön lévő alkalmazások nyomon követését, miután az Apple tavaly hasonló lépést tett, ami felborította több cég hirdetési gyakorlatát.
A Volkswagen március végéig dönthet arról, hogy hol építi meg új elektromosjármű-gyárát, és az év második felében már tervezi a konszern termelésének felfuttatását, annak ellenére, hogy a chiphiány várhatóan az idén is fennmarad.
A Heineken, a világ második legnagyobb sörgyártó cége a várakozásokat meghaladó nyereséggel zárta a tavalyi évet az egy évvel korábbi veszteség után, nőtt az árbevétele és az értékesített mennyiség is.
A vállalatok megleckéztetésének legrosszabb szakasza már mögöttünk van.
Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésével és támogatásokkal állítja meg Zágráb az áremelkedési hullámot Horvátországban, különös tekintettel az energiahordozók drágulására – jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán, amikor bemutatta a kabinet átfogó intézkedéscsomagját.
Tavaly 41 németországi energiaszolgáltató vállalat mondta fel ügyfelei szerződését és szüntette meg szolgáltatását – közölte az ellátási hálózatok felügyeleti szervezete, a Szövetségi Hálózati Ügynökség (Bundesnetzagentur) szóvivője a Rheinische Post szerdai számában megjelent interjúban.
Rekordütemre gyorsult januárban az éves összevetésben számolt brit infláció.