Románia államadóssága a román bruttó hazai termék (GDP) 48,9 százalékát tette ki tavaly év végén, ez 0,2 százalékponttal magasabb a november végén jegyzett 48,7 százaléknál – közölte a bukaresti pénzügyminisztérium.
Tegnap a Federal Reserve a kamatdöntő ülésén bejelentette, hogy az irányadó kamatszintjét az előzetes várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal, 0.5 százalékra emelte.
Szaúd-Arábia dollár helyett jüan alapú elszámolást fontolgat a kínai olajügyletek lebonyolításánál – jelentette szerdán a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.
Az amerikai szenátus bankbizottsága jóváhagyta Jerome Powell kinevezését második ciklusra az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed élére.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,73 pontos emelkedéssel, 44 127,17 ponton nyitott csütörtökön.
Ukrajna és Moldova villamosenergia-hálózatait sikeresen szinkronizálták a kontinentális európai hálózattal – közölte az energiaügyi uniós biztos
Erősödéssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a térségben még nyitva tartó piacok is mind pluszt jeleztek.
A kínai nyersanyagexportra vonatkozó korlátozások ellen, valamint a határokon átnyúló kínai acéltámogatások elleni küzdelem jegyében az Európai Unió kiegyenlítő védővámokat vezetett be az Indonéziából és Indiából származó, hidegen hengerelt rozsdamentes acélból készült termékek uniós behozatalára.
A Foxconn, az Apple iPhone-ok egyik fő összeszerelője szerdán bejelentette, hogy részben újraindította a termelést Sencsenben, egy kínai gyártási központban.
Januárban már a harminckettedik egymást követő hónapban volt japán tulajdonban a legtöbb amerikai állampapír. Januárban Oroszország a második egymást követő hónapban növelte amerikai állampapír-portfólióját.