A német infláció májusban közel fél évszázad óta a legmagasabb szintet érte el, ami az ukrajnai háború kezdete óta egyre magasabbra emelkedő energia- és élelmiszerárak következménye.
Memorial Day – az emlékezet napja: Minden év májusának utolsó hétfője az amerikai fegyveres erőknél teljesített szolgálatuk közben elhunytak emlékének szentelt ünnepnap, az ünnep következtében zárva tartanak ma a tengerentúli börzék.
Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapírpiacokon.
A héten napvilágot látó adatok irányadóak lehetnek a későbbi jegybanki döntések szempontjából, itthon pedig még a különadók hatásaitól lehet hangos a piac.
A világ minden területén érzik az energiaárak súlyát
Az Egyesült Államokban az előzetesen közölt adatoknál is jelentősebben romlott a fogyasztók hangulata májusban.
Bulgária 2024. január 1-jén csatlakozna az euróövezethez. Az erről szóló tervet pénteken hagyta jóvá az ország kormánya, annak ellenére, hogy a kormánykoalíción belül is gondnak tekintik, hogy hiányoznak a részletes elemzések a lépés következményeiről.
A Twitter igazgatója, Egon Durban nem hagyja el az igazgatótanácsot, bár felajánlotta lemondását, miután a részvényesek megszavazták, hogy kirúgják őt a pozícióból – közölte a vállalat pénteken egy szabályozói bejelentésben.
Az Egyesült Királyság versenyfelügyeleti hatósága újabb vizsgálatot indított a Google ellen, amely a vállalatnak a reklámtechnológiai piacon betöltött szerepét veszi célba.
Az első negyedévben 7 százalékkal nőtt a horvát gazdaság.