Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: „Elveszett évtized” előtt állhat növekedési szempontból a brit gazdaság, ha a kormány nem cselekszik – mondta Tony Danker, a Brit Iparszövetség (CBI) vezérigazgatója hétfőn. Danker a 190 ezer brit vállalat érdekvédelmét ellátó szakmai szövetség éves gazdasági előrejelzésének bemutatóján kijelentette, hogy a hazai össztermék (GDP) két tényező: az emberek és […]
Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban októberben havi összevetésben. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közölte, hogy októberben az euróövezetben 1,8 százalékkal, az Európai Unióban pedig 1,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom szeptemberhez képest, amikor az euróövezetben és az EU-ban egyaránt 0,8 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak augusztussal összevetve. Éves összevetésben […]
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: A harmadik negyedévben 9,8 százalékkal csökkentek a reálbérek Csehországban az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ugyanúgy mint az előző negyedévben – jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. A nominális átlagkeresetek 6,1 százalékkal 39 858 koronára (678 ezer forint) növekedtek, ami átlagosan 2295 koronával több, mint amit egy éve kaptak […]
Kína enyhíti a világ legszigorúbb vírusellenes ellenőrzéseit. Azt azonban még nem közölték, hogy mikor vetnek véget a „zero-COVID” stratégiának, amely emberek millióit zárta otthonukba, és tüntetéseket okozott.
Novemberben már a harmadik egymást követő hónapban csökkent a kínai szolgáltatóipar teljesítménye, mert a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korábbi korlátozások hatására még mindig gyenge a kereslet és az üzleti bizalom sem állt helyre. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet hétfői közlése szerint a kínai gazdaság több mint felét kitevő szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) novemberre 46,7 pontra esett […]
Enyhült a befektetők borúlátása az euróövezetben decemberben a Sentix gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett felmérése alapján, mert az eurózóna befektetői abban reménykednek, hogy az enyhe téli időjárás és a tározókban lévő elegendő gázmennyiség, illetve a kedvezőbbé vált inflációs adatok csökkentik a recesszió esélyét. A Sentix befektetői hangulat indexe a várt mínusz 27,6 pont helyett mínusz 21 […]
Törökországban másfél év után először lassult az infláció novemberben. A török statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy a fogyasztói áremelkedés 84,39 százalékra mérséklődött novemberben éves összevetésben az októberi 85,51 százalékról. Havi szinten 2,88 százalékos inflációt mértek novemberben az októberi 3,54 százalék után. A független szakértőkből álló, úgynevezett Inflációs elemző csoport 170,7 százalékra becsülte a novemberi […]
Jön a magyar inflációs adat, és az uniós pénzek kérdése is verhet még hullámokat.
A japán kormány magáncégekkel együttműködve növelni kívánja a földgáztüzelésű erőművek számát – számolt be a Nikkei című helyi lap.
Komoly krízis előtt áll Európa, azonban a probléma még súlyosbodhat is