‘- Egy százalékot meghaladó pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, miközben folytatódott a forint csütörtök este tartó erősödése.
Három hónapos mélypontra zuhantak az Európai gázárak a kereslet csökkenése miatt
A német Bundesbank elnöke jövőre is magas, hét százalék feletti inflációra számít Németországban.
Megnőtt a német állampolgárok érdeklődése a görögországi ingatlanok, azon belül is elsősorban a családi házak iránt a Kathimerini görög napilap csütörtöki jelentése alapján.
Németországban szeptemberben éves és havi szinten is gyorsult az infláció – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön.
Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Az energiaválság miatt gazdasági és társadalmi válság keletkezik Németországban 2023-ban a szövetségi kormány szerint.
Romániában 15,9 százalékra nőtt szeptemberben az éves inflációs ráta, miután augusztusban 15,3 százalékon állt.
A várt stagnálás helyett jelentősen csökkent a brit gazdaság teljesítménye augusztusban.
A G7 tovább segíti az ukránokat, Lukasenko közös haderőt állít fel Putyinnal