ITM: már az év végi hajrá előtt is magasan szárnyal az elektronikus kereskedelem.
Míg a koronavírus miatt a tavalyi karácsony szűkebb körben telt és az ajándékbeszerzés nagyja átterelődött az online áruházakba, addig idén ismét több embernek szeretnénk ajándékozni, és többet tervezünk költeni.
Októberben 10 090 darab használt lakóingatlan cserélhetett gazdát, eközben az idei félév végén 4259 milliárd forintot tett ki a lakáshitelek állománya.
Újabb kötvénykibocsátásra készül az építőipari KÉSZ Csoport: a márciusi 20 milliárd forint után most 10 milliárd forintnyi kibocsátást terveznek.
Az Erste Csoport, Kelet-Közép-Európa vezető hitelintézete 2021-ben is folyamatosan erőteljes üzleti teljesítményt mutatott, éves szinten 20 százalékkal 2,59 milliárd euróra nőtt működési eredménye az év első kilenc hónapjában (2020./1-9.: 2,16 milliárd euró).
Az ipari termelői árak 2021 szeptemberében az egy évvel korábbihoz viszonyítva 14,0, az előző hónaphoz képest 2,4%-kal emelkedtek.
Hat hónap alatt több mint 18 százalékkal csökkent a Magyar Bankholding tagbankjainak moratórium alatt álló hitelállománya.
Akár további 161 ezer forintot is visszakaphatnak a jogosult szülők, ha megtakarításaik növelésére fordítják a jövőre esedékes szja-visszatérítést.
Korszerűsített kétoldalú együttműködési megállapodásokat írt alá az MNB, illetve a Magyar Aktuárius Társaság, a Magyar Biztosítók Szövetsége és az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
Budapesten háromszor annyi ideig kell félretenni a mediánbért egy használt lakásra, mint egy kisvárosban.