2021. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7%-kal nőttek.
A saját erő nagysága mellett a hitelképesség, az életmódhoz köthető igények, a munkahelytől való távolság a legdöntőbb szempont a fiatalok lakásvásárlásakor, ám újabban már az is elvárás, hogy lehetőleg hasonló életkorú társaikkal élhessenek együtt. Az első lakás vásárlásához a legtöbb fiatalnak hitelt kell felvennie.
Túlárazott piac, gyenge fundamentumok Az S&P 500 P/E rátája hatalmas magasságokban kezdte az évet. Az átlagos értéke az elmúlt 100 évben 15,69 volt, ehhez képest idén a 25,84-es szintet is elérte. Ez annak volt köszönhető, hogy a koronavírus miatt kialakult lezárások, illetve a gyenge vállalati jelentések ellenére is egyre magasabbra másztak az árak a piacon. […]
Az idén márciusban 2014 júniusa óta a legmagasabb szintre emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, már a tízedik egymást követő hónapban jegyeztek fel növekedést az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) számításai szerint – közölte a távirati iroda.
A világ jegybankjai nettó aranyvásárlók voltak februárban, miután januárban még nettó eladók közölte a távirati iroda.
A CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. csütörtöktől felvette anyavállalata nevét, Eurizon Asset Management Hungary néven folytatja tevékenységét – közölte az alapkezelő a távirati irodával.
A gazdaság kilábalása gyors ütemben valósulhat meg, a második negyedévtől kétszámjegyű növekedésre, az idén éves szinten 4 százalékos, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó bővülésre lehet számítani – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2021 konferencián -adta hírül a távirati iroda.
Az MNB összesen 36 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a CIG EMABIT három korábbi felsővezetőjére és két korábbi, illetve egy jelenleg is a biztosítónál szakmai vezetőként foglalkoztatott személyre a biztosító olaszországi határon átnyúló kezesi és garanciabiztosítási tevékenységhez kötődő személyi felelősségük miatt.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel: az euróval és a svájci frankkal szemben árnyalatnyit erősödött, míg a dollárhoz képest kissé gyengült adta hírül a távirati iroda.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javaslata szerint a magas keresetű magánszemélyek és a koronavírus okozta gazdasági válság alatt is jól teljesítő vállalatok extra adók befizetésével fejezhetnék ki szolidaritásukat a pandémia idején leginkább sújtott rétegekkel szemben – számolt be szerdán a Financial Times című üzleti napilap.