Ideiglenesen a felére csökkentenék Romániában az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót – ismertette a távirati iroda.
Duna House: több millió forintos segítség ingatlanvásárlásnál a csokhoz járó illetékmentesség.
Nem változott a forint árfolyama a jegybanki kamatdöntésre.
A minimális építőipari rezsióradíj 11,9 százalékkal, 5070 forintra emelkedhet az idén az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) számításai szerint – közölte az ÉVOSZ kedden az MTI-vel.
Januárban 151,3 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere. A bevételek 519,8 milliárd forinttal, 23,1 százalékkal, a kiadások 567,3 milliárd forinttal, 27,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – jelentette részletes tájékoztatójában kedden a Pénzügyminisztérium (PM).
A szabályozás elősegíti az EV szektor bővülését
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama – ismertette a távirati iroda.
Keddtől tranzakciónként maximum bruttó 50 ezer forint értékben lehet tankolni tíz Shell-kúton.
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága elfogadta a nemzeti versenyhatóság 2021. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolóját.