Mindenki a Molra számít, hogy ellássa az országot üzemanyaggal
Az MNB a forgalmazást ellehetetlenítő okok megszűntéig, de maximum egy évre meghosszabbította az Aegon és az OTP alapkezelők orosz részvényalapjainak felfüggesztését
Sikeres tranzakció után a magyar állam 45 százalékos tulajdont szerzett az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
Értelmezéstől és egyedi helyzettől függ az osztalékfizetés nagyságának értékelése.
A német hatóságok arra számítanak, hogy az idei év közepére sikerül a felére csökkenteni az Oroszországból származó olajimportot a februári szinthez képest – közölte Robert Habeck gazdasági miniszter, aki szerint folyamatban van az oroszországi gáz- és szénvásárlások nagyarányú csökkentése is.
Larry Fink, a világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a BlackRocknak a vezérigazgatója és elnöke szerint Oroszország ukrajnai inváziója felborította a hidegháború vége óta fennálló világrendet.
Februárban megduplázódott Kína cseppfolyósítottföldgáz-importja Oroszországból az egy évvel korábbihoz képest a két ország közötti gazdasági kapcsolatok elmélyülése jeleként.
A meghirdetett mennyiségnél 4 milliárd forinttal kisebb összegben, 36 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere februárban 1585,0 milliárd forint hiánnyal zárt az egy évvel korábbi 738,5 milliárd forinttal szemben.