Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a Falcon Kereskedőház Kft.-nek, a Falcon Benefit Kft.-nek és egy magánszemélynek, hogy bármely MNB-engedélyhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.
Jelentős erősödéssel zárt a forint a főbb devizákkal szemben péntek este, az euróval szemben az árfolyam hathetes csúcsot ért el.
Robert Shiller „Buy-on-Dips Confidence Index” nevezetű mutatója, emelkedő trendet jelez előre.
A hazai földgáztárolók november 1-jére elérték a 85 százalékos töltöttséget, ami közel 50 százalékkal több, mint az Európai Unió (EU) gáztárolási rendeletében erre az időpontra előírt szint – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) pénteken az MTI-vel.
Magyarország ipari termelése 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 2022 első, második és harmadik negyedévében nem következett be az a visszaesés, amit sokan vártak az Európai Unió szankciós politikája miatt – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteken Ecseren.
Csak péntek reggel több mint 450 ezer kijevi háztartás maradt áram nélkül, csütörtök este országos szinten több mint 4.5 millió ember volt érintett.
Powell nem ijesztette meg a kriptókat, de a 2022-es év vasfoga a bitcoin árfolyamát már megtépázta, mire számíthatnak a befektetők?
Nemcsak a lakosság nyer vele, ha magas az állampapír-állomány.
A hosszabb trend számíthat a rezsiszabályozásban.
Vérfürdő és szakadás, a központi bankok ennek ellenére az elmúlt 55 év leggyorsabb ütemében vásárolják fel az aranyat