Számos tényezőtől függhet, hogy hol zárja az évet az EUR/HUF kurzus.
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Akár 19 százalékkal is emelkedhet jövőre a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) azoknak az ügyfeleknek, akik saját biztosítójuknál maradnak – közölte a CLB biztosítási alkuszcég.
Több mint 230 ezer POS terminálnál fizethettek a magyar vásárlók idén a második negyedévben; három év alatt megduplázódott a magyarországi kártyaterminálok száma – közölte a fizetéstechnológiai cég, a Mastercard.
Klaus Iohannis román államelnök a fekete-tengeri földgáz kitermelésének mielőbbi elkezdését kérte a Neptun Deep gázmezőből az osztrák OMV-Petrom vállalattól, amelynek vezetőit fogadta a hivatalában.
A harc az olcsóbb üzemanyagért folytatódik – volatilis napon van túl a nyersolaj
Az atomenergia globális szerepe növekedni fog, az együttműködés erősítése jelentősen hozzájárulhat az ágazat további fejlődéséhez – hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója hétfőn Szocsiban, az Atomexpo megnyitóján. A megnyitót követő plenáris ülésen a vezérigazgató kiemelte, a gazdasági fejlődés jelentősen függ az atomenergetikától, a nukleáris energia használata feltétele a fenntartható fejlődésnek. A Roszatom vezérigazgatója elmondta, a […]
A Qatar Energy állami tulajdonú vállalat 27 éven keresztül évente négymillió tonna cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít Kínának – jelentette be hétfőn a vállalat. A Qatar Energy vezérigazgatója, energiaügyi miniszter tájékoztatása szerint a szerződés a leghosszabb futamidejű az LNG iparág történetében. Katar 2027-ig 60 százalékkal kívánja növelni LNG-termelését. Ezt követően az ország évi 126 millió tonnát […]