Az orosz olajexport csaknem 20 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Tárgyalások az iráni nukleáris egyezményről, közben kezdődő harmadik hullám Indiában. Leginkább ezek mozgatják most az olajárat.
Május végétől folytatódhat az Északi Áramlat-2 gázvezeték építése Németország felségvizein a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal (BSH) tavaly kiadott engedélyének alapján – jelentette be a hivatal.
Két százalékot meghaladó mértékben esett a kőolaj világpiaci ára szerda kora délutánra.
Szaúd-Arábia visszafogta olajexportját és olajtermelését márciusban az előző hónaphoz képest – közölte a különböző nemzetközi energetikai szervezetek adatait összegző, 2001-ben létrehozott Joint Oil Data Initiative (JODI).
Oroszországban júniustól emelkedik a kivitelre szánt kőolaj vámja.
Így alakult a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke az elmúlt tíz évben.
A mintegy 20 százalékban a BP tulajdonában álló Rosznyefty pénteken közölte, hogy az adózott eredménye 149 milliárd rubel (2,028 milliárd dollár) volt az egy évvel korábbi 156 milliárd rubel (2,097 milliárd dollár) veszteség után.
Az arany árfolyama szépen csendben újra emelkedésbe fogott. Közben nő az infláció, és a bizonytalanság a piacokon.
A Győri Ítélőtábla jogerős döntésével hatályon kívül helyezte azt a végzést, amellyel a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága az ISD Dunaferr Zrt. közgyűlését május 6-ra összehívta – közölte távirati irodával a Dunaferr.