A nyár állíthatja meg a dinamikus áremelkedést.
Az Otthon-felújítási program sok gyermeket nevelő család érdeklődését keltette fel. A kezdeti lelkesedést először ugyan némi csökkenés követte, de 2021 második felében emelkedő trend volt tapasztalható.
Miközben brutális, 80 százalékot meghaladó mértékben nőtt januárban éves szinten a lakáshitel-kihelyezés, a money.hu szakértői aggasztó jelekre figyelmeztetnek.
Két hónap alatt 550 millió forint értékű befektetési aranyat adtak el a BÁV-nál.
Harmadannyi idő alatt adja el az ingatlanokat egy új fejlesztés.
Történelmi mélyponton a forint, de nemcsak emiatt fájhat a jegybank feje.
Januárban az ipar belföldi értékesítési árai 35,7, a forintban mért exportárak 15,5 százalékkal emelkedtek – ismertette a távirati iroda.
Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-én, elérhetővé tette az „szja-bevallási ajánlatot” – tájékoztattatta Tállai András az MTI-t.
2021 IV. negyedévében az előző év azonos időszakihoz képest 0,2%-kal, 2021 egészében 4,2%-kal bővült a beruházások volumene.
Hétmilliós betétkifizetési korlát és felügyeleti biztos a magyar Sberbanknál.