Immár közel 40 ezer ügyfél kötött fogyasztóbarát személyi hitelszerződést (MSZH), az új értékesítések volumenének negyede ehhez a konstrukcióhoz kötődik.
Nem érte teljesen felkészületlenül a sokk a belvárosi ingatlanpiac szereplőit, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan gyengült a forint árfolyam, mígnem elérte a mélypontot, és elérte a 400-as lélektani határt is.
A 2020-ban mért 1,672 millió forintról tavaly 1,787 millióra emelkedett az eladott termőföldek átlagos hektárára – írja keddi számában a Világgazdaság (VG) az OTP Termőföld Értéktérkép című kiadványának adatai alapján.
A Deloitte felmérése alapján az ingatlanfejlesztők többnyire arra számítanak, hogy fejlesztéseik jövedelmezősége 2022-ben elmarad az éve elején tervezettől.
Az elmúlt hónapok banki átalakulásai miatt számottevően csökkent az egymással versengő pénzintézeti ajánlatok száma – legutóbb a MagNet Bankba olvadó Sopron Bank szüntette be jelzáloghiteleinek folyósítását.
Jövőre is annyit kell fizetni a cégautók után, mint amennyit a kormány az extraprofitadós rendeletben 2022 második félévére bevezetett. Időhatár nélkül tartósan megduplázódik a cégautók közterhe – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak egy év alatt, de a nagyobb vidéki városokban még ezt is meghaladta az emelkedés üteme.
Több célra lehet felhasználni az EU-s támogatásokat, mint az előző ciklusban és összességében jóval nagyobb összeg áll rendelkezésre. A tavaly benyújtott beruházási pályázatok megvalósítása azonban mostanra akár jóval több mint 10 százalékkal is drágult.
A járványhelyzet után újra a munkaerőhiány az egyik legkritikusabb tényező a hazai gazdaságban. Vannak szektorok, ahol még a járvány előtti időszakhoz képest is súlyosabb a helyzet. Ilyen a vendéglátás és a turizmus, ahol a szakemberek szerint még a Balatoni szezont is veszélyezteti a munkaerőhiány.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.