2024 március 29
  1. Főoldal
  2. Kategória
FELTÖREKVŐ PIACOK

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kínában 0,1 százalék volt az éves infláció augusztusban

Kínában 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban éves szinten, miután 2021 februárja óta először jegyeztek fel csökkenést idén júliusban, 0,3 százalékost – közölte az ázsiai ország statisztikai hivatala a hétvégén. Elemzői várakozások átlagában 0,2 százalékos éves infláció szerepelt augusztusra. Egyebek között az élelmiszerek ára 1,7 százalékkal, a szállítási szolgáltatásoké pedig 2,1 százalékkal csökkent, miközben […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Tajvan – Mindenki a nagy támadás időpontját próbálja megjósolni

Az orosz-ukrán háború mellett most egy újabb lehetséges konfliktus tartja rettegésben az embereket. Kína az elmúlt évben folyamatosan fokozta a katonai nyomást Tajvannal szemben. A helyzet olyannyira feszülté vált, hogy egy kis szikra is elég a háború kirobbanásához. Kína már több évtizede szeretné átvenni a kontrolt Tajvan felett. Több szakértő is felszólalt, akik szerint a […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Caixin: lassult a kínai szolgáltatóipar

Nyolc hónapja legalacsonyabb szintre lassult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme augusztusban. A szakértők szerint a kormány gazdaságélénkítő intézkedései egyelőre nem elégségesek a fogyasztói kereslet élénkítéséhez. A Caixin Insight Group kínai kutatóintézet  közlése szerint a kínai gazdaság több mint felét kitevő szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 51,8 pontra csökkent. A júliusi 54,1 pontról. Elemzők kevésbé romló augusztusi […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Csökkent Kína külkereskedelmi forgalma

Augusztusban a vártnál kevésbé, de tovább csökkent Kína külkereskedelmi forgalma és három hónapja a legkisebb külkereskedelmi többlete alakult ki a pekingi vámhivatal jelentése szerint. Kína exportja a várt 9,2 százalékos csökkenés helyett 8,8 százalékkal 284,87 milliárd dollárra csökkent, a júliusi 14,5 százalékos visszaesés után. Az augusztusi volt a negyedik egymást követő hónap, amikor a globális […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Vegyes a mozgás az ázsiai piacokon

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék szerdán. A tokiói tőzsde 0,80 százalékos növekedett. 33 252 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,62 százalékkal erősödött. A tajpeji börze 0,32 százalék, az ausztrál tőzsde pedig 0,76 százalék mínuszban zárt. A még nyitva tartó hongkongi tőzsde 0,17 százalékos, a sanghaji pedig 0,12 […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Jórészt gyengültek az ázsiai tőzsdék

Jórészt gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék kedden, és a reggel 8 órakor nyitva tartó térségbeli börzék mindegyike mínuszt jelzett. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 0,27 százalékkal, 32 989 pontra erősödött a vezető Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,11 százalékkal gyengült. Kedden az ausztrál tőzsde vezető mutatója 0,24 százalékkal, a […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Törökországban gyorsult a fogyasztói áremelkedés éves összehasonlításban

Törökországban éves szinten gyorsult, havi összevetésben viszont lassult a fogyasztói áremelkedés augusztusban. A statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint éves bázison a fogyasztói áremelkedés 58,94 százalékra gyorsult a júliusi 47,83 százalékról és ezzel felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 55,90 százalékot. Havi szinten a fogyasztói áremelkedés 9,09 százalékra lassult a júliusi 9,49 százalékról. Szakértők 7 […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Erősödtek az ázsiai tőzsdék

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 0,53 százalékkal, 32 900 pontra nőtt. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,85 százalékkal emelkedett. A már szintén bezárt tajvani tőzsde 0,87 százalékos, az ausztrál pedig 0,47 százalék pluszban fejezte be a napot. A reggel 8 órakor még […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Ráncfelvarrást kapott a Model 3 Kínában – Nem hagyja magát a Tesla

A Tesla pénteken bemutatta az áttervezett, Kínában gyártott Model 3-at, amely hosszabb hatótávolsággal rendelkezik. Ez az első alkalom, hogy az autógyártó az Egyesült Államokat megelőzően egy másik országban dobott piacra új modellt. Drágulás Az új modell, amely a Tesla sanghaji üzemében készül, 12%-kal magasabb indulóárral érkezik, mint a korábbi. A modellt Ázsia, Európa és a […]

FELTÖREKVŐ PIACOK

Kínában csökkentik a pénzintézetek kötelező devizatartalék-rátáját

A kínai jegybank bejelentette, hogy szeptember 15-étől 2 százalékponttal, 6 százalékról 4 százalékra csökkenti a pénzintézetek kötelező devizatartalék-rátáját (RRR). Idén ez az első tartalékráta-csökkentés, és a ráta ezzel 2006 óta a legalacsonyabb szintre kerül. A jegybank szerint a lépés célja az volt, hogy javítsa a pénzintézetek, devizaalapok lehetőségeit. A bankok a döntés révén mintegy 16,4 […]

1 20 21 22 23 24 102