Egyre bonyolultabb az a környezet, amiben a vállalatok működnek, és ez a kompexitás gyorsuló ütemben nő. Ezzel szemben az IT számára egyre kevesebb kompromisszumra adnak lehetőséget a szolgáltatásminőségre és a rendelkezésre állásra vonatkozó üzleti követelmények.
Mesterséges intelligencia tudástárat jelentetett meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) – közölte BME csütörtökön az MTI-vel.
Márciustól nevet változtat a Telenor Magyarország Zrt.: a cseh PPF befektetői csoport tulajdonában álló mobiltársaság új neve Yettel Magyarország Zrt. lesz – jelentette be Peter Gazik vezérigazgató
A Wizz Air átadta a harmadik teljes repülés-szimulátort (FFS) a budapesti képzési központjában, ezzel a képzési kapacitásuk 33 százalékkal nő – közölte a társaság.
Az Apple iPhone okostelefon hat év kihagyás után 2021 negyedik negyedik negyedévében ismét az eladási listák élére került Kínában a Counterpoint piackutató vállalat szerdai jelentése szerint; ugyanakkor az éves eladási listát a vivo vezeti 22 százalékos piaci részesedéssel, a második helyen az OPPO áll 21 százalékkal, a harmadikon pedig az Apple 16 százalékkal.
Az amerikai Microsoft Corp. bevételei a december végével záródott 2022-es pénzügyi év második negyedévében 20 százalékkal, 51,73 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 43,08 milliárd dollárról.
Az Ericsson a vártnál nagyobb negyedéves profitot ért el.
Az amszterdami székhelyű konszern hétfőn közölte, hogy a december végével záródott negyedévben adózott eredménye 151 millió euró lett, 75 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 607 millió eurónál.
A bankszektor digitalizációját ugyan felgyorsította, de gyökeres változást nem okozott a pandémia, derül ki a Roland Berger lakossági banki felméréséből, amelyben 11 ország 60 európai lakossági bankja vett részt.
Öt hazai vállalat alkotta konzorcium a daganatok korai diagnosztikai rendszerét fejlesztette ki; a négyéves projektre a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban nyertek 1,493 milliárd forint támogatást – közölte a Enterprise Communications Magyarország Kft. konzorciumvezetője.