Renáta Kellnerová, a prágai PPF pénzügyi és befektetési alap örököse, tulajdonosa továbbra is a leggazdagabb ember Csehországban: Kellnerová és családja 386 milliárd koronás (6176 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik – olvasható a Forbes magazin cseh kiadásának honlapján. A Forbes már több mint tíz éve október elején rendszeresen megjelenteti a 100 leggazdagabb cseh állampolgár listáját. Petr Kellner, […]
Megnyitja századik ukrajnai üzletét a dániai székhelyű JYSK nemzetközi kiskereskedelmi üzletlánc – mondta Jevhen Ivanicja, a JYSK ukrajnai igazgatója az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek. Az új üzlet csütörtökön nyílik meg a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városban. A megyeszékhelyen ez már a második JYSK-üzlet lesz, az elsőt 2019 októberében nyitották – tette hozzá az igazgató. Elmondta, hogy a legújabb bolt […]
A Ford növelte autóeladásait a harmadik negyedévben és bővült az elektromos járműértékesítése is éves összevetésben az Egyesült Államokban. Ez áll a cég szerdai közleményében. A vállalat 504 ezer 39 járművet adott el a harmadik negyedévben, 1 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. Elektromos járműből a bázidőszakinál 12 százalékkal többet, 23 ezer 509 darabot értékesített a […]
Rengeteg eladatlan autó halmozódott fel a Stellantisnál az USA-ban. Egyes modellek annyira lassan fogynak, hogy több mint egy évre leállhatna a termelés. Írja a Totalcar a CarEdge elemzése alapján. Az USA-ban, 2024 első félévében 16 százalékkal estek a Stellantis alá tartozó márkák eladásai, ami súlyos következményekkel járt. A kereskedőknél hegyekben állnak az akár két éve […]
Október 1-jétől is marad a nyári tarifa a horvát autópályákon – tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC). A HAC azzal indokolta döntését, hogy 2012 óta nem emelt árakat. Ez idő alatt a karbantartási és építési költségek jelentős megnőttek. Ezért a vállalatnak korrigálnia kellett az útdíjakat a pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében – közölte a HAC. […]
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül című élelmiszerpazarlás-megelőzési programjának szakmai támogatásával szemléletformáló kampányt kezdeményez az Auchan Magyarország – közölték a szervezők . A kampányra a termékjelölések tisztázása miatt van szükség, számos termék ugyanis a minőségmegőrzési idő után is biztonsággal fogyasztható. A Nébih programjának legfrissebb útmutatója ismerteti, hogy melyik élelmiszertípus körülbelül meddig hasznosítható. Az Auchan […]
2024. október 1-jén Irán egy masszív rakétatámadást indított Izrael ellen, amely során 181 rakétát lőttek ki több hullámban. A támadás, amelyet „True Promise 2” névre kereszteltek, a teljes izraeli légteret figyelmeztető szirénákkal borította be. A rakéták célpontjai között szerepelt Jeruzsálem, Tel-Aviv és Gedera, ahol egy iskola is megsérült. A Tel-Avivban történt támadások során egy étterem […]
A közel-keleti konfliktus miatt három Emirates-járat Törökország felett visszafordult és Budapesten száll le, fogadásukra a Budapest Airport felkészült. A Budapest Airport a a távirati irodához késő este eljuttatott közleményében azt írta: a gépek Dublinból, Düsseldorfból és Prágából indultak Dubajba. A három gép fedélzetén 1215 utas tartózkodik. A járatokkal kapcsolatban a Budapest Airport szerda reggel tud […]
Éles pengéik súlyosan megsebesíthetik a sündisznókat és más kisebb állatokat. Emiatt Kölnben a robotfűnyírók már nem működhetnek éjszaka. A robotfűnyírók tulajdonosai már nem küldhetik ki a gépeiket alkonyatkor vagy éjszaka: Köln éjszakai vezetési tilalmat adott ki a robotfűnyírókra a sün védelme érdekében. A város bejelentette, hogy az intézkedés azonnal hatályba lép. Éles pengékkel találkoznak a sünök Ennek az […]
Újabb kellemetlenségek érhetik a magyar felhasználókat az Apple fizetési rendszerével kapcsolatban, ugyanis több bejelentés is érkezett a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) téves pénzlevonásokról. Egy olvasónk például 13 alkalommal észlelt váratlan levonást bankszámlájáról az éjszaka folyamán, az Apple rendszerén keresztül, amelyeket az Apple Pay rendszere okozott, és amelyekről csak reggel értesült. Az érintett azonnal felvette a […]