Az idén is díjban részesültek az ország legszebb konyhakertjei. „Ez a kezdeményezés nemcsak az otthoni kertművelés hagyományainak fenntartásához járul hozzá, hanem népszerűsíti e tevékenységet a fiatalabb generációk körében, továbbá a programnak közösségépítő szerepe is van” – mondta az elismerések nádudvari átadóján az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az AM közleménye szerint. Feldman Zsolt kiemelte, […]
Duplájára, a jelenlegi két hónapról négyre emelkedhet az apasági szabadság igényléséhez rendelkezésre álló időtartam a foglalkoztatási törvénycsomag értelmében, amely kedden nyújtanak be az Országgyűlésnek – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A 2023-tól hatályos apasági szabadságot érintő módosításokkal már korábban megkétszereződött, ötről tíz napra nőtt az apasági szabadságnapok száma, így az édesapák több időt tölthetnek újszülött gyermekükkel, […]
A Kínából származó akkumulátoros elektromos járművekre (BEV) kivetett, 35,3 százalékig terjedő, öt évre szóló uniós vámok véglegesen hatályba lépnek csütörtökön – derül ki az Európai Bizottság kedden közzétett sajtóközleményéből. Az uniós intézmény tavaly október elején szubvencióellenes vizsgálatot indított a BEV-ek behozatalával kapcsolatban, arra kereste a választ, hogy értékláncok részesülnek-e illegális támogatásban, és hogy ez a […]
A grúziai választások tisztaságát megkérdőjelezi a helyi elnök és az Európai Unió is, a magyar kormányfő viszont azt üzente Tbilisziből, hogy demokratikus döntés született. Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerint azzal, hogy a magyar miniszterelnök gratulált a Moszkva által támogatott Grúz Álom párt győzelméhez, Orbán „megpróbál kiérdemelni egy Lenin-rendet” – írta a Telex a Polskie Radio alapján. A nemzetközi megfigyelők, […]
Közel kétezer versenyző regisztrált már a legnagyobb hazai informatikai versenyre, az idén nyolcadszorra megrendezett Országos IT Megmérettetésre. Az október 31-én kezdődő, ötfordulós versenyen nemcsak saját szakterületükön próbálhatják ki magukat és csapatukat a senior és junior IT-sok, hanem tanulásra is használhatják a versenyfeladatokhoz kapcsolódó magyarázatokat. Az állandó önképzés a szervezők tapasztalatai szerint napjainkban már a tudás […]
A Chery Group idei innovációs konferenciáján 1200 kilométeres hatótávolságot biztosító akkumulátort, humanoid robotot és mechanikus kutyát is bemutatott. A társaság a jövőben is folytatja intenzív nemzetközi terjeszkedését, a tervek szerint 2025-ben több mint 60 újabb piacon lehet majd megvásárolni járműveiket. Október 9-én Budapesten, a Millenáris Parkban ünnepélyes keretek között mutatta be az OMODA 5-öt a […]
Békés vármegye erdeiben korábban 20-25 ezer őzet tartottak nyilván. Az elmúlt három évben azonban a törzsállomány mintegy egyharmada eltűnt. A vadászok egyelőre nem tudják, mi áll a jelenség hátterében. Mondta a Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnöke az MTI-nek. Hrabovszki János kifejtette: 2022 nyarán érzékelték először a bajt, amikor a nyári aszály következtében az […]
A Volkswagen legalább három németországi üzem bezárását, több tízezer alkalmazott elbocsátását és a legnagyobb európai gazdaságban megmaradó üzemei kapacitásának a csökkentését tervezi, a korábban bejelentettnél mélyrehatóbb átszervezési program keretében. Közölte hétfőn az autógyártó üzemi tanácsának vezetője, Daniela Cavallo. A Volkswagen konszern szeptember elején jelentette be hivatalosan, hogy a magas energia- és bérköltségek, a kemény ázsiai […]
A Magyar Nemzeti Bank országos reprezentatív kutatás keretében első alkalommal készített átfogó felmérést a magyar lakosság pénzügyi egészségéről. A mérések azt mutatják, hogy bár a háztartások pénzügyi egészsége szorosan összefügg az iskolázottsággal, a jövedelmi helyzettel és a lakóhely településméretével, más, szemlélet- és viselkedésbeli szempontok is jelentősen befolyásolják az eredményt. A kutatás eredményét összesítő MNB Pénzügyi […]
A hazai autósok több mint kétharmada cseréli le minden évben télire a nyári gumit a hideg idő beköszöntével, ugyanakkor nagyjából csak egynegyedük viszi el szervizbe járművét, hogy átnézesse, alkalmas-e a téli közlekedésre – derül ki a Chery Group megbízásából készült kutatásból. A téli időszak kihívásokat tartogat a sofőrök és a járművek számára egyaránt, így érdemes […]