2025 augusztus 02
EXTRA

Hévíz a legkedveltebb európai úti cél lehet

Tavaly Budapest volt a győztes, idén Hévíznek is lehetősége van arra, hogy elnyerje a legkedveltebb európai úti cél, vagyis a European Best Destination címet, amelyre szerdától lehet szavazni.

EXTRA

Kevesebb a hiány Amerikában

Csökkent az amerikai költségvetés decemberi hiánya az egy évvel korábbihoz képest.

EXTRA

Jelentős tőkebeáramlás történt

Tavaly novemberben 877 millió euró folyt be az Európai Unió tőke átutalásaiból, és a folyó fizetési mérleg 271 millió euró többletével együtt az ország nemzetközi pénzügyi pozícióját jellemző – a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt – finanszírozási képesség a külfölddel szemben 1,143 milliárd euróra rúgott egyetlen hónapban.

EXTRA

Itt a fordulat: csökkennek a lakásárak

A Duna House lakásárindexeinek többsége hosszú évek óta először mutatott csökkenést 2019 utolsó negyedévében, a legnagyobb visszaesést a panellakások mutatják, a fővárosban, valamint a keleti és nyugati országrészben is esett ennek a lakástípusnak az ára tavaly az utolsó három hónapban. Az árakra az is hatott, hogy decembert – az elmúlt három évet nézve – a leggyengébb kereslet jellemezte.

EXTRA

Magas volt az infláció a románoknál

Tavaly decemberben 4 százalék volt Romániában az éves inflációs ráta, ami meghaladta a román jegybank által célul kitűzött 1,5-3,5 százalékos célsávot.

EXTRA

Újra kedvelik a dízelautókat a németek

A tervezettnél egy évvel később, de nagyobb emisszió csökkentési hatékonysággal cserélték le a német autógyárak a korosabb dízelautók motorvezérlő szoftverét.

EXTRA

Nincs változás a kincstárjegyeknél

Változatlan hozam mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

EXTRA

Ez lehet az infláció oka az MNB szerint

Az előző hónaphoz képest az infláció 0,6 százalékponttal emelkedett, míg a maginfláció 0,1 százalékponttal csökkent, 4,0, illetve 3, százalékos volt tavaly decemberben. Az infláció emelkedését főként az üzemanyagok tavalyelőtt év végi árcsökkenésének bázishatása magyarázza.

EXTRA

Kevesebb autót gyártott a Skoda

A cseh Skoda Auto tavaly 1,24 millió autót gyártott, ami éves szinten 0,9 százalékos csökkenés.

EXTRA

Nőtt a Budapest Airport kapacitása

Az eddigi körülbelül 150 ezer tonnáról mintegy 250 ezer tonnára nőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér éves teheráru kapacitása, miután átadták a BUD Cargo City-t.

1 2 555 2 556 2 557 2 558 2 559 13 171

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.