Fej-váll alakzatból letörve nyílna ki nagy tér az olajvállalat árfolyamának esése előtt.
6400 forintnál kerülhet újra nyomás a gyógyszergyártó árfolyamának trendvonalára.
A rekordok évét tudhatja maga mögött a Morgan Stanley amerikai bankcsoport, amely a vártnál nagyobb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a negyedik negyedévben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,64 pontos, 0,48 százalékos csökkenéssel, 44 350,39 ponton zárt csütörtökön.
Túlnyomórészt emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, miután az amerikai-kínai kereskedelmi részmegállapodás aláírásával a rövid távú bizonytalanságok egy része elenyészett.
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.
A várakozásoknak megfelelően ismét kamatcsökkentést hajtott végre Törökország központi bankja, de a lazítási ciklus tavaly júliusi elindítása óta a legkisebb mértékűt, jelezve, hogy bármilyen további gazdaságélénkítő intézkedés szerény lesz, ahogy a gazdaság egyre inkább maga mögött hagyja a recessziót.
A Profession.hu állásportál saját adatbázisából készített összefoglaló statisztikája szerint tavaly a legnagyobb mértékben a szakmunkára jelentkezők száma növekedett.
A BMW Group rekordértékesítéssel zárta a 2019-es évet Magyarországon, az előző évhez képest 18 százalékkal több, összesen 3714 BMW-t adtak el, Miniből pedig 59 százalékkal többet, 424 darabot.
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.